Hamiltoné az FP3, Schumacher csúnyán összetörte az autót

Lewis Hamilton nyerte a Magyar Nagydíj harmadik szabadedzését Max Verstappen előtt, miközben Mick Schumacher meglehetősen csúnya balesetet szenvedett el az Alesi-kanyarban.

Lewis Hamilton, Mercedes W12

Lewis Hamilton, Mercedes W12

LAT Images

A harmadik szabadedzés normális időjárási körülmények között indult meg, Magyarországon jelenleg hőség uralkodik, így nem kellett aggódniuk a pilótáknak és a csapatoknak azon, hogy esetleg elmossa az eső az FP3-at.

Az edzés első tíz percében nem nagyon szivárogtak még a pilóták a pályára, eleinte Yuki Tsunoda és Kimi Raikkonen futott mért köröket. A Red Bullok például 20 perc után kezdték csak próbálgatni magukat, Verstappen például egy 1:17.150-es idővel állt az élre.

Ezt követően Valtteri Bottas vette át a vezetést, miközben egyre többen futották meg a maguk mért körét, de még nem volt nagy roham. Féltávnál kirajzolódott egy Mercedes-Red Bull sorminta: Bottas, Vertappen, Hamilton, Perez volt az állás.

Az első harminc percet követően Nicholas Latifi volt a meglepetés ember, ugyanis féltávnál a hetedik helyen állt a szabadedzésen. Ez azért meglepő, mert a Willams esetében George Russelltől lehetett megszokni, hogy nagyot megy egy körön.

Még több F1 hír:

Egy idő után ismét kiürült a pálya, Lando Norris és Carlos Sainz, a korábbi McLarenes csapattársak próbálkoztak csak mért körökkel, ebből a Ferrari spanyolja járt nagyobb sikerrel: feljött a második helyre, Bottas mögé.

A szabadedzés 43. percében azonban előjött a piros zászló, ugyanis Mick Schumacher csúszott ki az Alesi-kanyarban, jelentősen megtörve ezzel a Haast. A fiatal német saját lábán szállt ki, az autó azonban csúnyán összetört és egyelőre kérdés, össze tudják-e rakni az időmérőre.

 

Az edzés újraindulását követően újabb veszélyes jelenetnek lehettünk szemtanúi: Antonio Giovinazzit engedte ki az Alfa Romeo meglehetősen felelőtlenül, melynek majdnem egy nagy ütközés lett az eredménye Lance Strollal. A két autó végül koccant is, nagy baj nem lett belőle, de lehet büntetésre számítani.

Néhány perccel az edzés vége előtt Lewis Hamilton vette át a vezetést, Max Verstappen előtt, mindketten a lágy keveréken tudtak jelentősebb javulást elérni. Eközben Pierre Gasly ütközött össze majdnem Giovinazzival, az olasznak meglehetősen peches FP3-ja volt.

Ez az eredmény végül nem is változott, Lewis Hamilton nyerte a harmadik szabadedzést Max Verstappen és Valtteri Bottas előtt. A két Ferrari remek teljesítménnyel a negyedik és ötödik lett, Carlos Sainz és Charles Leclerc sorrendben.

Helyezés Versenyző Kör Idő Hátrány Intervallum km/ó
1 United Kingdom Lewis Hamilton 20 1'16.826     205.289
2 Netherlands Max Verstappen 13 1'16.914 0.088 0.088 205.054
3 Finland Valtteri Bottas 15 1'17.055 0.229 0.141 204.679

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Magyar Nagydíj - 3. szabadedzés (LIVE)
Következő cikk Érdekes pletyka érkezett a Red Bull 2022-es üléséről

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország