BRÉKING

Hamilton: Sok szemét terjeng rólam és a McLarenről

Lewis Hamilton továbbra sem hagyja, hogy a sok spekuláció megzavarja az idei bajnokságban. A 2008-as világelső a címre hajt idén, míg a jövőjéről gondoskodnak azok, akiknek ez a feladata.

Fotó: McLaren Mercedes

A 2008-as bajnok ezen a hétvégén Mumbai-ban bemutatózott, miután megnyerte az idei Olasz Nagydíjat, és elmondta, hogy semmit sem kell elkapkodnia, mielőtt bárkivel aláírna bármit. A brit versenyzőnek nincs határideje:
 
„Nem rendelkezem időbeosztással. Arra koncentrálok, hogy próbálom megnyerni ezt a világbajnokságot”- idézte Hamiltont a Reuters.
 
„Természetesen el kell rendeznem ezeket a jellegű dolgokat, de rendelkezek azokkal az emberekkel a háttérben, akik dolgoznak a szerződéssel kapcsolatos tárgyalásokon”- utalt az XIX Entertainment-re.
 
Nagyon sok a spekuláció, és nagyon sok olyan sztori van, melyek nem igazak. Szerintem mindannyian elég bölcsek vagyunk ahhoz, hogy megértsük, emberek irkálnak dolgokat, és ami le van írva, az nem feltétlenül igaz. Szerintem az a legfontosabb, hogy 100 százalékosan arra koncentrálok, hogy nyerjek ezzel a csapattal, és előre vigyem őket.”
 
„13 éves korom óta ezzel a csapattal vagyok, és nagyon keményen dolgoztunk 2009 óta, hogy próbáljuk megnyerni ezt a bajnokságot, és remélhetőleg abban a pozícióban vagyunk, hogy meg tudjuk tenni.”
 
„Szóval az a legfontosabb, hogy ne zavarjon meg az a sok szemét, ami körbevesz.”
 
A McLaren nagyon sok pontot dobott el a rossz kiállások és rossz stratégiák miatt, de most ismét csúcsformában van a csapat, mindenekelőtt az MP4-27:
 
„Nagyon sok pontot veszítettünk az elején. Az első hét-nyolc versenyen az első két sorban voltunk, és mindet meg kellett volna nyerni. Barcelonában tényleg nagyon nyerni tudtunk volna, mert nekünk volt a legjobb autónk azon a hétvégén. De tudja, tanultunk ezekből, és erről szól az élet”- tette hozzá a brit.
 
„Ez nagyon-nagyon erős pozícióban vagyunk. Egyre erősebbek vagyunk, és egyre erősebbek is leszünk a szezon további részében”- fejezte be Hamilton, mielőtt belefogott volna a száguldásba India gazdasági fővárosában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brit F3 sorozat: Ezek a mai fiatalok…
Következő cikk F1 2012: Szingapúr következik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország