BRÉKING

Hamilton: Mindent beleadunk, és várjuk a végeredményt

Lewis Hamilton elmondta, hogy nem lazsálnak a McLarennél: miután megtalálták a rejtélyes hiba okát, ami Suzukában hátráltatta, teljes erőbedobással folytatják a bajnokságot.  A brit versenyző elárulta, hogy nem a beállítással volt baj Japánban.  

Fotó: McLaren Mercedes

Hamilton folyamatos alulkormányzottságra panaszkodott a Japán Nagydíj alatt, és kezdetben ő is a rossz beállításoknak tudta be a dolgot – ahogy az időmérőn elért helyezést is.
 
Koreában a 2008-es bajnok elmondta, hogy az elmúlt napokban a csapat felfedezte a hiba valódi okát:
 
„Valójában nem az volt”- reagálta az Autosport kérdésére, miszerint a beállításnak volt-e betudható a kellemetlen MP4-27.
 
„Nagyon is ismerem az autómat, szóval nagyon ritka az, hogy tévedjek a beállítást illetően. Ha mégis ez történik, akkor csak kicsit tévedek, és még mindig tudom kezelni a helyzetet. De ez most rosszabb volt annál, mint az eddigi legrosszabb beállítás, és tényleg nagyon sokkolt, hogy most akkor tényleg én csináltam ezt.”
 
„Reméltem, hogy nem az én hibám volt, de szerencsére a srácok nagyon sok elemzést elvégeztek a verseny után, és kiderült, hogy a hátsó felfüggesztés egy része meghibásodott, szóval ez kényelmesebb helyzetbe hoz.”
 
„Konkrétan nem a felfüggesztés hibája volt, mert továbbra is tudtam menni vele. Egy olyan része volt, ami az egyensúlyt segíti, és ha beállítod, akkor reagálnia kell bizonyos módon, de nem tette. Boldog vagyok, hogy találtunk valamit, mert így nem lesz vele probléma ezen a hétvégén.”
 
Hamilton szerint Alonso és Vettel sem a kötelező köröket tudta le azzal, hogy kijelentették: még a brit is versenyben van a címért.
 
„Nem gondolnám, hogy csak udvariaskodás volt a részükről. Egy versenyképes autónk van, szóval még mindig harcban állunk. Szingapúrban és Monzában gyorsabbak voltunk náluk, tehát még mindig az egyik domináns erő vagyunk a bajnokságban.”
 
„35 pontot kellett volna szereznünk az utóbbi két versenyen, de még mindig lehet 125-öt. Nyomnunk kell. Egyszerűen mindent bele kell adnod, és várnod kell a végeredményt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kobayashi: Egy támogatóra van szükségem, hogy az F1-ben maradjak
Következő cikk Vettel: Én azért nem írnám le a McLarent!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország