BRÉKING

Hamilton: Lesz még esélyem idén nyerni a McLarennel

2008 világbajnoka magabiztosan várja a folytatást, és úgy érzi, hogy Amerikában és Brazíliában is lehet esélye arra, hogy újra futamot nyerjen a bajnokságban. Lewis Hamilton egy gyors MP4-27-est vár a folytatásban.

Fotó: McLaren Mercedes
Hamilton három harmadik hellyel nyitotta az évet Ausztráliában, Malajziában és Kínában. Az első győzelmét Kanadában sikerült megszereznie, amit Magyarországon és Olaszországban ismételt meg.

Szingapúrban és legutóbb Abu Dhabiban is az élről volt kénytelen búcsúzni, miután a McLaren meghibásodott alatta, noha remek lehetősége lett volna arra, hogy mindkét futamot megnyerje. Az utolsó két verseny Amerikában és Brazíliában lesz, és a brit pilóta úgy érzi, hogy lehet még keresnivalója a McLarennel, még mielőtt a Mercedeshez szerződik, ahol egy hatalmas kihívás várhat rá 2013-ban.

„Úgy érzem, hogy az autó Amerikában és Brazíliában is jól teljesíthet, akárcsak legutóbb Abu Dhabiban. Szóval ez egy újabb lehetőség lesz számomra.”
– magabiztosan a Sky Sportsnak adott nyilatkozatában Hamilton.

„Ugyanazzal a mentalitással fogok elutazni ezekre a helyszínekre, és a lelkesedésem sem lesz más. Remélhetőleg megnyerhetjük ezt a két versenyt.”


A mezőny legutóbb 2007-ben versenyzett Amerikában. Akkor Indianapolisban épp a McLaren versenyzője nyerte meg a futamot.


„Miután legutóbb én voltam az, aki megnyerte az Amerikai Nagydíjat, különösen szeretném ezt megismételni Texasban, mely a helyszín visszatérését fogja jelenteni a sportunkban. Hogy őszinte legyek, soha nem gondoltam arra, hogy egy debütáló verseny első győztese lehetek. Ez olyasvalami, amit el akarok érni. Eddig soha nem volt ehhez egy ennyire versenyképes autóm, de talán most sikerülhet.”


Brazília szintén egy különleges helyszín lehet Hamilton számára, ahol ezelőtt soha nem sikerült nyernie.

„Még soha nem sikerült ott nyernem. De, ha az autónk olyan versenyképes lesz Brazíliában, mint Abu Dhabiban volt, akkor ez lehetséges. Fenomenális lenne Interlagosban nyernem.”


A megbízhatóság azonban továbbra is kulcskérdést jelent, és ezen a területen továbbra sem erős a McLaren.


„A legutóbbi öt versenyünkön sok meghibásodásunk volt, így a megbízhatóság egy nagy kérdést jelent számunkra. De nem kételkedem a csapatomban, tudom, hogy meg tudják oldani ezt a kérdést. Remélhetőleg a szerencse most mellénk áll.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Horner: A világklasszis Vettel dobolt egyet, mielőtt felállt a dobogóra
Következő cikk Montezemolo szerint Alonsón nem fog múlni a bajnoki cím

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország