Hamilton és Webber boldog, Vettel gondterhelt a Renault miatt

Lewis Hamilton és Mark Webber meglehetősen boldog volt az időmérő edzés leintését követően, addig Sebastian Vettel már kevésbé, mivel gondjai akadtak az autójával, amivel félre kellett állnia.Tette ezt a német a Renault kérésére.

Fotó: McLaren Mercedes
Lewis Hamilton, McLaren:
„Nagyon várom már a holnapi versenyt. Természetesen maximálisan elégedett vagyok ezzel az eredménnyel, és boldog is, mivel hosszú ideje nem állhattam a Red Bull előtt. Sokszor kellett őket a rajtnál figyelnem, de most én indulok a legjobb helyről.”

„Az autóm az egész hétvégén kitűnően teljesített, de nem igazán értem azt, hogy miért vagyunk ennyire gyorsak, miután egy komolyabb fejlesztés sem került fel az autónkra. Talán a pálya fekszik nekünk ennyire.”

„A hosszabb etapokon nagyon gyorsak vagyunk, így bizakodó lehetek. A Red Bull azonban mindig nagyon gyors tud lenni vasárnap, szóval rájuk mindenképpen figyelnünk kell majd. A rajt lesz a legfontosabb, hiszen a Red Bull ott igencsak versenyképes.”

Mark Webber, Red Bull Racing:
„Először is szeretnék gratulálni Lewis és a McLaren első helyéhez. Nagyon gyorsak voltak ma. Most ki tudtak ütni innen minket, és erre talán már 7-8 hete nem volt példa. Minden tőlünk telhetőt megtettünk annak érdekében, hogy megnyerjük az időmérőt, de most lassabbak voltunk. Szerintem nekem és Sebnek is egy átlagos időmérő edzése volt. Ennél most nem tehettünk volna többet.”

„Az autónk azonban versenyképes és vasárnap különösen gyorsak tudunk lenni. A McLarennel szoros csatát vívhatunk, és a rajt biztosan érdekes lesz közöttünk.”

„Itt vagyunk az első sorban, szóval nem aggódom, és bízom a tempómban.”

Sebastian Vettel, Red Bull Racing:
„Nem tudom, hogy miért kellett megállnom; egyszerűen megértek rá, hogy álljak félre az autóval. Azt gondolom, hogy adódott valami probléma. Remélem, hogy nem komoly a dolog. A délelőtt nem volt ideális, mert nem tudtam sok kört menni, csak egy párat teljesítettem. Így nem kaptunk választ azokra a kérdésekre, amiket szerettünk volna. A későbbiekben jobb volt a tempónk, és egészen felgyorsultunk. Ma a McLarenek és Mark is gyorsabb volt. Nem vagyok teljesen elégedett az időmérővel, mert a Q3-nak simábbnak és gyorsabbnak kellett volna lennie. Nem tudom miért alakult így. Azt sem tudom, hogy miért nem tudtam gyorsabb lenni Marknál. A versenytempónk biztos erős lesz holnap. Egy hosszú futam lesz, és sok minden történhet.”

„Igen, volt már sok futam idén, amin hullámhegyek voltak és hullámhegyek. Jobb elölről indulni, mint a hetedik helyről”- mondta Alonso helyzetéről.

„Még a stratégiánk sem tiszta teljesen. Le kell győznünk Lewist, de majd meglátjuk, hogy mit hoz a holnap.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING