BRÉKING

Hamilton és Button: Az idei McLaren…

Lewis Hamilton szerint az MP4-27 megbízhatatlansága a címébe került idén, mivel nem tudta győzelemre váltani a pole pozícióit.  Jenson Button élete legrosszabb McLarenén van túl 2012-ben.  

Fotó: McLaren Mercedes
Hamiltont a benzinpumpa meghibásodása kényszerítette parkolópályára vasárnap, és Szingapúr után ismét vezető helyről kellett feladnia egy futamot. A McLarent egész évben végigkísérték a műszaki hibák, és a 2008-as bajnok úgy véli, hogy ez egyértelműen a címébe került.
 
„Idén hét alkalommal voltam a pole pozícióban, de csak háromszor nyertem ezek közül. A többin vagy problémáink voltak, vagy hibáztunk a kerékcserék alatt és így tovább. Ha az autóm olyan megbízható lett volna ebben az évben, mint Sebastiané vagy Fernandóé, akkor most ott lennék közöttük – talán még előttük is”- idézte a Sun a versenyzőt.
 
„Ha versenyben lennék a címért, akkor még nehezebb lenne elfogadni a vasárnapi kiesést. De nem ez az első alkalom, hogy megtörtént. Nagyon sajnálatos, mert vígan vezettem és poroszkáltam, de már másodjára történt meg öt verseny alatt. Indiát leszámítva mindig baj volt az autóval”- panaszolta a versenyző.
 
„Szingapúrban váltóhibánk volt. Suzukában a hátsó stabilizátor működött rosszul az időmérőn, majd a versenyen is. Koreában szintén ez volt, majd Abu Dhabiban a benzinpumpa. Ez négy hardcore és nehéz hétvége volt.”
 
Hamilton 32 éves csapattársa szintén az MP4-27-et kritizálta: „Ez az autó nem feküdt nekem olyan jól, mint a korábbi McLarenek. Trükkös volt vezetni, még a jó hétvégéken is. Még mindig le akarjuk vadászni a Ferrarit a konstruktőri bajnokságban, de 22 pont a különbség, ami meglehetősen nagy. Néhány nagyon jó pontra van szükségünk a következő két versenyen”- mondta Button.
 
„Mielőtt Vettel elkezdte a győzelmi sorozatát, az autó remek volt, és Lewis és én is nyertünk versenyeket. De ez nagyon gyorsan megváltozik ebben a sportban, ha valaki hoz fejlesztéseket.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Todt: Az FIA árlistája teljesen fair
Következő cikk Brit-mexikói páros a McLarennél: a legjobbak, akiket le lehet igazolni 2013-ra

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország