BRÉKING

Hamilton és a Mercedes: Szeretem a kockázatot, mert az a nagyobb móka

Lewis Hamilton inkább az új és kockázatos kihívást választja, semmint azt, hogy 35 éves koráig egy helyben üldögéljen.  A búcsúzó mclarenes senkire sem hallgat, és maga döntött arról, hogy jövőre már a Mercedes AMG versenyzője lesz.

Fotó: McLaren Mercedes
Hamilton utolsó mclarenes versenyére készül ezen a hétvégén Brazíliában, de egyelőre nem tudja megmondani, hogy mennyire lesz érzékeny a búcsú:
 
„Nem tudom, hogy mennyire ragadnak majd el az érzelmek, mert még sohasem éltem át olyan mély dolgot, mint ez. Ez teljesen más lesz, mint az eddigi versenyeim. Egyszerre leszek boldog és szomorú”- mondta a 2008-as bajnok a Sun-nak.
 
„Olyan remek kalandom volt ezekkel az emberekkel. Nem azért megyek el, mert boldogtalan vagyok velük. Azért megyek, mert egy új esélyt akarok, egy új kihívást. Nem tudom, hogy könnyezni fogok-e. Próbálok majd nem így tenni, de amikor utoljára voltam a gyárban, akkor tényleg így volt.”
 
Hamilton 13 évesen csatlakozott a McLaren Young Drivers Programme-hoz, és azóta a csapat kötelékében versenyzett. 110 nagydíjon vett részt a McLarennel, és a második F1-es évében elhozta az egyéni címet. A brit a következőket mondta arról, hogyan jutott el a döntésig, miszerint 2013-ban csapatot vált:
 
„Az év elején a McLarennél akartam maradni. El akartam juttatni őket a csúcsra. Azt gondolom, hogy képesek lettünk volna erre ebben az évben, ha nincs ilyen sok problémánk, de augusztusig nem kezdtem el gondolkodni azon, hogy menjek-e. Írnom kellett egy listát az érvekről és az ellenérvekről. Az egyik oldalon ott van a McLaren, melynek van egy remek autója, remek támogatása, és egy nagyszerű csapata”- idézte fel az eseményeket Hamilton.
 
„Ott maradhattam volna, és még nyerek egy pár versenyt és akár bajnokságot is. Nagyon ritka az, hogy ugyanolyan problémáink legyenek, mint 2009-ben voltak. Vagy elmehetsz máshova, ahol egy fiatal csapat van, és segíthetsz felépíteni az alapokat, mint ahogy Michael tette a Ferrarival. Be fogom bizonyítani, hogy képes vagyok fellépni egy új szintre.”
 
„Tudom folytatni a dolgot úgy, hogy az emberek azt gondolják rólam, gyors vagyok, de nem akarok csak úgy helyben üldögélni és 35 évessé válni, tudva azt, hogy ugyanazon a helyen maradtam. Azt akarom, hogy az emberek lássák: tudok vezetni egy olyan autót is, ami nem olyan jó, de még mindig működik vele a dolog. Nem számít az, hogy az apám vagy a menedzserem mit akar azzal kapcsolatban, hogy mit is tegyek. Ez az én döntésem volt”- folytatta a brit.
 
„Emlékszem arra, amikor meg kellett hoznom a döntést. Nem tudtam, hogy melyik irányba menjek. Kint ültem, néztem a naplementét, és próbáltam szembenézni azzal, hogy vajon milyen is lesz. De általánosságban is elmondható, hogy vállalom a kockázatot. Ha látok egy kockázatos lehetőséget, akkor valószínűleg vállalni fogom, mert az a nagyobb móka.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Brazil Nagydíj: Interlagos győztesei
Következő cikk A McLaren támogatja, hogy jövőre minden pályán két DRS-zóna legyen

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország