BRÉKING

Hamilton elismerte, szívesen csatlakozott volna a Ferrarihoz

A McLaren Mercedes versenyzője nagy megtiszteltetésnek érzi, hogy Michael Schumacher helyén versenyezhet tovább, és elismerte, évekkel ezelőtt arról álmodozott, hogy ezt egy nap a Ferrarinál teszi majd meg.Lewis Hamilton egy szép búcsút követően csatlakozna a német gyártó csapatához.

Fotó: McLaren Mercedes
A brit világbajnok nem mondhatta magát igazán szerencsésnek az elmúlt időszakban. A szezon számára minden valószínűség szerint Szingapúrban ment el, amikor a McLaren problémája miatt idő előtt feladni kényszerült a versenyt, és mindezt vezető helyről kellett megtennie.

Japánban és Koreában sem jött ki számára a lépés, hiszen mindkét hétvégén mechanikus problémái voltak, melyek megakadályoztak abban, hogy a győzelemért harcolhasson. A történtek és annak ellenére, hogy jövőre már a rivális Mercedes versenyzője lesz, továbbra is a maximumot fogja nyújtani.

„Mint mindig, száz százalékot fogok nyújtani.” – magabiztosan Hamilton a csütörtöki médianapon Indiában.

„Egyszerűen most csak abban reménykedem, hogy a dolgok kicsit jobbra fordulnak, miután a legutóbbi három verseny elég kemény volt számunkra. Megpróbálom élvezni ezt az egészet. A szezon utolsó négy versenye következik, és nyilván ugyanez igaz, ha a csapatomról beszélek, így minden tőlem telhetőt meg fogok tenni az ügy érdekében.”

„Bízom benne, hogy ez a pálya valamivel jobban fog feküdni az autónknak, és remélem, hogy egy problémamentes hétvégét zárunk majd, mely lehetővé teszi számunkra azt, hogy a lehető legjobb eredményekért harcoljunk. Ha én és Jenson megszereznénk a csapatnak a világbajnoki címet, az fantasztikus módja lenne a szezon befejezésének.”


Lewis egy érdekes titkot árult el Schumacher visszavonulása kapcsán.

„Megtiszteltetés számomra, hogy abban az autóban ülhetek majd, amiben ő is helyet foglalt és annál a csapatnál versenyezni, ahol ő is ugyanezt tette. Amikor a Ferrarinak versenyzett, mindenki csak az ő ülését akarta elfoglalni. Most ezt én megtehetem, de a Mercedesnél.”

Hamilton a Mercedesszel kötött három évre szóló megállapodását követően elismerte, a menedzsmentje a Ferrarival is felvette a kapcsolatot.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button Indiában és Abu Dhabiban nyerne, addig Amerikában és Brazíliában kiesne
Következő cikk Hivatalos: Pérez nem tudja vállalni a vezetést, Gutiérrez ül be a helyére Indiában

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország