Hamilton: Dennis is támogatja a változást

Lewis Hamilton elmondta, hogy semmi baja sincs Ron Dennisszel: a két fél kapcsolata békés, és mindketten pártolják a változást.  A McLaren versenyzője úgy érzi, mintha a szülői otthon ajtaját csukná be maga mögött.   

Fotó: McLaren Mercedes
Abu Dhabiban fog leülni egy asztalhoz Hamilton és Dennis, akik eddig csak telefonon beszéltek a „szakításról”. A brit versenyző elmondta, hogy nem tudja, miről fognak társalogni a vacsorán.
 
„Nem tom. Telefonon már beszéltünk. Ő egy barát, és régi mentor. Normális dolgokról fogunk beszélni”- felelte a 2008-as bajnok a Mirror-nak.
 
„Azt mondta, hogy ez nem probléma, és a változás mindkettőnknek jó. Mindig is remek történelmünk lesz együtt, és ez az igazság.”
 
A brit versenyző azt is hozzátette, hogy nincs köztük nézeteltérés vagy vita, amit rendezni kellene:
 
„Nem volt problémánk korábban. Az emberek jöttek elő azzal a sztorival, hogy problémánk van, de nem ez a helyzet. Nem volt súrlódás köztünk”- mondta az átigazolásról, és az azt megelőző folyamatokról a csapaton belül.
 
„Néha Ron mond dolgokat, mivel ő annyira mclarenes, de a háttérben azt fogja látni, hogy nagyon is foglalkozik velem.”
 
Hamilton úgy érzi, hogy a 20 győzelmével és a világbajnoki címmel már visszafizette a bizalmat, amit a McLaren tanúsított iránta:
 
„Igen, úgy érzem, hogy megtettem.” Majd azt is hozzátette, hogy nincs szüksége ilyen szalagcímekre: „Nem, egyáltalán nem. Ide figyeljen; ez nem olyasmi, amibe bele akarok menni, és abszolút nem jelentős ügy.”
 
„Nincs szükségem negatív sztorikra, melyek kimennek, és azt állítják, hogy 'Visszafizettem a tartozásom’ vagy ’Nem fizettem vissza a tartozásom’. Ez nem számít. Együtt nyertünk bajnokságot, volt egy lenyűgöző kalandunk együtt, és én változást akarok, és meg is fog történni. És örülök is neki. Itt vége a történetnek.”
 
„A McLaren mindig is az otthonom lesz”- tette hozzá a brit. „Ez egyszerűen csak olyan, mint amikor azt mondtam a szüleimnek, hogy elhagyom az otthonom. Néhány szülő boldog, néhány nem. Ez számomra ugyanolyan érzés most. Elhagyom az otthonom, hogy kipróbáljak valami újat. Mindig is visszanézhetek, és elmondhatom: ez az otthonom, ahol felnőttem, és rengeteg tanultam itt.”
 
„Csakis izgalmat érzek, és élvezni akarom az utolsó versenyeket velük, és utána egy új fejezet kezdődik számomra”- zárta Hamilton.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING