Hamilton beszélt az autójához: „Gyerünk bébi, meg tudjuk csinálni!”

Lewis Hamilton életében először beszélt a versenyautójához, de a sok műszaki hiba után jogos volt a rettegés.  A McLaren versenyzője elmondhatatlanul boldog, hogy legyőzte a Red Bullt és Sebastian Vettelt.    

Fotó: McLaren Mercedes
Lewis Hamilton fantasztikus versenyzéssel tartotta folyamatosan nyomás alatt a címvédőt, és végül Fernando Alonso esélyein is javított azzal, hogy megnyerte a mai futamot.
 
„Ez ma nagyon komisz volt; tényleg az volt. Imádtam. Annyira boldog vagyok! Majdnem elment a hangom, ahogy átmentem a célvonalon. Az egész levezető körön sikítoztam. Nagyon boldog voltam, és egyáltalán nem voltam higgadt. Ez egy remek nap volt; ez volt az első nagydíj itt, és megnyertem a legutóbbi amerikai versenyt 2007-ben. Nagyon hosszú idő után tértem vissza ide, és nyertem. Remek volt a közönség is ezen a hétvégén; tényleg különleges ez az egész!”
 
„Különleges volt”- folytatta a brit. „Az utolsó három körben szó szerint mondogattam az autónak, hogy ’Gyerünk bébi, meg tudjuk csinálni’. Tényleg ezt csináltam; ilyet még sohasem láthatott tőlem. Nagyon különleges, hogy a topon végeztem ma. Remélem, hogy Brazíliában ugyanilyen tempóval tudunk menni, és az végképp remek volt, hogy Vettel-lel és a Red Bull-lal harcoltam. Folyamatosan kezeltem a különbséget, és egyáltalán nem spóroltam az üzemanyaggal. Csak az utolsó két körben voltam óvatos, hogy ne pazaroljam. A gumikat sem akartam tönkretenni, és rajta tartottam a szemem azon, hogy elég nagy legyen a távolság kettőnk között”- magyarázta Hamilton.
 
„Elég trükkös volt a közelébe kerülni”- mondta a német versenyzővel folytatott harcról. „Úgy tűnt, hogy elkapom az első szektorban, de amikor kijöttünk a 9-es kanyarból, megint előnyre tett szert. Nagyon nehéz volt összehozni azt, hogy elég közel legyek hozzá a hátsó egyenesben. De végre a mezőny vége nekem kedvezett, és én jöttem ki jól belőle. Tudtam, hogy ez lesz az én menetem, szóval feltekertem a motort maximális fordulatra, majd amikor kívül mentem, bezárta a kaput; amikor belülre mentem, akkor már csak kicsit tudott visszajönni, szóval szerencsés voltam, mert nagyon szoros volt.”
 
„Utána csak tartottam a távolságot, és attól féltem, hogy a gumik nem bírják, de bírták”- zárta Hamilton.

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING