Hamilton: A szezon egyik legjobb edzésnapja!

Lewis Hamilton határozottan jól érezte ma magát az MP4-27-ben, de óvatos, mert rendkívül szoros lesz a mezőny.  A McLaren Mercedes bajnoka szerint az első szektorban még lehet találni egy kis időt.  

Fotó: McLaren Mercedes

Mindkét mclarenes boldogan szállt ki a cockpitból, és örömmel konstatálták, hogy egész jó esélyekkel várják a hétvégét. Hamilton volt a legboldogabb a mai eredmények után:
 
„Ez egyike volt a legjobb péntekeknek, amit átéltem ebben a szezonban. Ez valóban egy jó nap volt számunkra”- mondta a 2008-as bajnok.
 
„Remélem, hogy ezt a hét további eseményeibe is át tudjuk ültetni. Lélegzetállító itt vezetni. Hihetetlen a tempó. Amikor megvan a helyes ritmus, akkor ez egy remek kihívás. Az első szektorban még maradt egy kis idő. Ha javítunk az egyensúlyon, akkor még tudunk javulni valamennyit.”
 
„Nincs fejlesztésünk itt. Csak változtattunk egy kicsit az eredeti alkatrészeken, mivel ezen a pályán nincs szükségünk olyan sok leszorítóerőre. A kemény keverékeknek nem tetszik a hőség. Érdekes lesz látni azt, hogy melyik keverék bírja jobban a versenyen”- találgatott a brit.
 
„Az biztos, hogy a beállításokkal a helyes irányba mentünk el”- lelkendezett Hamilton. „De az ember mindig tud javítani valamin, és még a mi esetünkben is van egy kis potenciál a dologban. Még megpróbálunk finomítani valamit a részleteken, hogy az utolsó csepp időt is kiszedjük.”
 
Ami az aktuális erőviszonyokat illeti, a brit versenyző nagyon óvatosan fogalmazott:
 
„Még én sem tudom igazán. Sok ember mutatott jó hosszú etapokat. Nekünk a továbbiakban is csak a saját dolgunkra kell koncentrálnunk.”
 
„A pálya vonalvezetése egész egyszerűnek tűnhet első pillantásra, de nem olyan könnyű az. Elég nehéz itt időt találni.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING