Hamilton a leggyorsabb a spanyol FP3-on, Ocon bizarr módon törte össze az autóját!

Meglehetősen eseménytelenül telt el a Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzése, legalábbis az utolsó percekig: ekkor Esteban Ocon Kevin Magnussen mögött haladva érdekes módon törte össze a Renault-t.

Hamilton a leggyorsabb a spanyol FP3-on, Ocon bizarr módon törte össze az autóját!

Napos körülmények között vette kezdetét a Spanyol Nagydíj harmadik szabadedzése. Az első két edzés nem hozott óriási meglepetést: az FP1-en és az FP2-n is a két Mercedes volt a leggyorsabb, Max Verstappen pedig két harmadik hellyel nyitott pénteken.

Szombaton szokás szerint következett a harmadik szabadedzés, ahol 60 perce volt a pilótáknak és a csapatoknak arra, hogy a lehető legjobban felkészüljenek a szombati programra.

Az FP3 első mért körét Lando Norris futotta meg, az 1:19.620-as körével állt átmenetileg az élre, miközben még 47 perc volt hátra az edzésből. Finoman szólva sem indult aktívan a barcelonai harmadik szabadedzés.

Körülbelül az edzés harmadánál jöttek többen is pályára, előbb Sainz, majd Leclerc került az élre ebben az időszakban. Az edzés felénél aztán jött a Mercedes, hogy elrontsa a „bulit”: Bottas közel egy másodperccel futott jobbat Leclerc körénél, majd Hamilton is bejött a második helyre, de mindkét Mercedes megcsúszott a harmadik szektorban.

Még több F1 hír:

Az edzés felénél már mindenkinek volt mért kör a neve mellett. Ekkor Bottas volt az első, 1 tizeddel vezetve Hamilton előtt, majd Verstappen, Leclerc, Gasly és Albon következett az első 6 pozícióban. A mezőny végén a két Williams volt, Russell 2,3, Latifi 2,5 másodperces lemaradásban.

Verstappen ezután javítani tudott lágy keveréken, és két tizedmásodpercen belülre lopta magát a Mercedesekhez képest, de így is maradt a harmadik. Norris szintén a lággyal feljött a negyedik helyre, de nagyot kellett korrigálnia az utolsó szektorban. Sainz harmadik szektora tisztább volt, így 19 perccel a leintés előtt feljött a második helyre.

A két Ferrari bő negyed órával az FP3 vége előtt feljött az ötödik és a hatodik helyre, de Leclerc köre 5 tizeddel gyorsabb volt Vettelénél. Bottas tovább javított az élen, majd Hamilton is így tett, és átvette a vezetést. Verstappen ezután 5 tizedmásodpercre került Hamilton idejétől.

A két Racing Point is futott egy-egy gyors kört a harmadik szabadedzés vége felé, ezzel Perez az ötödik, Stroll a nyolcadik helyre jött fel. Kissé meglepő módon Pierre Gasly állt a hetedik helyen, Leclerc és Stroll között állt a francia.

Lando Norris, McLaren MCL35

Lando Norris, McLaren MCL35

Fotó készítője: Steven Tee / Motorsport Images

Nagy mértékben pedig ezután már nem változott a sorrend: Hamilton lett a leggyorsabb Bottas előtt, majd Verstappen, Sainz és Perez következett a top-5-ben. A Ferrarik közül Leclerc köre volt erősebb, aki hatodik lett, majd Gasly, Stroll, Albon és Ricciardo következett a top-10-ben. A mezőny összes pilótája a C3-as, vagyis a lágy keveréken futotta meg a leggyorsabb körét.

Vettel 12., Raikkönen 14., Norris 15. lett, a mezőnyt pedig Giovinazzi, Russell és Latifi zárta – a kanadai hátránya a leggyorsabb körhöz képest 2,5 másodperces volt.

Az edzés végén még Ocon összetörte a Renault-t egy bizarr incidenst követően: Ocon Magnussen mögött haladt, és miután a dán a vártnál jobban lassított le, a Renault versenyzője félrerántotta a kormányt, hogy ne rohanjon bele, ennek következtében a falban kötött ki – szerencsére csak az autó sérült meg, a versenyző nem.

A hétvége programja az időmérő edzéssel folytatódik, amely 15 órától kerül megrendezésre.

Helyezés # Versenyző Autó Kör Hátrány Intervallum km/ó
1 44 United Kingdom Lewis Hamilton Mercedes 12     217.010
2 77 Finland Valtteri Bottas Mercedes 13 0.151 0.151 216.587
3 33 Netherlands Max Verstappen Red Bull 10 0.515 0.364 215.573
4 55 Spain Carlos Sainz Jr. McLaren 18 0.824 0.309 214.719
5 11 Mexico Sergio Perez Racing Point 16 0.874 0.050 214.582
6 16 Monaco Charles Leclerc Ferrari 15 0.971 0.097 214.315
7 10 France Pierre Gasly AlphaTauri 13 0.989 0.018 214.266
8 18 Canada Lance Stroll Racing Point 16 1.087 0.098 213.998
9 23 Thailand Alexander Albon Red Bull 13 1.149 0.062 213.829
10 3 Australia Daniel Ricciardo Renault 12 1.162 0.013 213.793

Bereznay Dániel, a Forma-1 Esport egyik legnagyobb tehetsége, aki az Alfa Romeo színeiben készül a következő bajnoki szereplésére, a születésnapján újabb újdonságokat osztott meg az F1 2020-ról.

megosztás
hozzászólás

Ajánlott videó:

Távozik-e Wolff a Mercedes éléről?
Előző cikk

Távozik-e Wolff a Mercedes éléről?

Következő cikk

Videón Ocon és Magnussen bizarr incidense a spanyol FP3-ról - frissítve

Videón Ocon és Magnussen bizarr incidense a spanyol FP3-ról - frissítve
Hozzászólások betöltése