Hamilton világbajnokként viselkedik, és megbocsájt a Mercedesnek!

Hamilton világbajnokként viselkedik, és megbocsájt a Mercedesnek!

Lewis Hamilton a dobogós ceremónia után már egy kicsit bőbeszédűbb volt, és elmesélte, hogy is született meg az a bizonyos rossz döntés, ami végül a monacói győzelmébe került.

Hamilton a sajtótájékoztatón már egyértelműen azt állította, hogy abban a tudatban állt ki, hogy biztos Ő jön vissza elsőként a pályára.

"Ma igazán nem kellett annyira nyomnom. Akár kétszer akkora előnyt is kiautózhattam volna."

„Nem igazán tudom kifejezni, hogy mit érzek, szóval inkább meg sem próbálom. Bízol a csapatodban. Láttam egy monitort, amin azt írták, hogy a csapatunk kiállt, és azt hittem, hogy épp Nico van a boxban. A srácokat nem láttam magam mögött, szóval azt hittem már kiálltak. Majd a csapat mondta, hogy álljunk ki, mire azt válaszoltam: ’Ezek a gumik belassulnak a hőmérséklet miatt.’ Ekkor azt hittem, hogy a többiek szuperlágyon lesznek, én pedig a keményebb keveréken, és ezért mondják, hogy álljak ki. Szóval teljes magabiztossággal begurultam a boxutcába, hiszen azt gondoltam, hogy a többiek is kiállnak.”

Elég, hogy a csapat bocsánatot kért tőled?

"Igen."

És most mi fog történni?

"Megpróbálom élvezni az estét, illetve a holnapi napot. Megpróbálom, de nem lesz könnyű."

Semmi reakció, mondjuk, hogy erre építeni tudsz a következő versenyeken...

"Ez most nagyon nehéz. Világbajnok vagyok, és úgy kell viselkednem. Én szeretnék lenni az elsőszámú pilóta a csapatban. Ma megmutattam, hogy a tempóm megvolt, és mindent kihoztam a monacói versenyből. Úgy érzem, minden tőlem telhetőt megtettem."

Beszéltél már a csapat stratégáival?

"Nem, de ez egy közös döntés volt."

//

Wolff és Lauda sem tagadja a tényt - fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, May 24, 2015

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton
Cikk típusa BRÉKING