Hamilton: Vettel most megmutatja, milyen kiváló karakter!

Lewis Hamilton, a Mercedes versenyzője Sebastian Vettel jelenlegi helyzetéről beszélt, és elmondta, véleménye szerint most mutatja meg a német azt, hogy milyen kiváló karakter, és hogy mennyire elkötelezett a versenyzés iránt.

Sebastian Vettel, Ferrari, talks to his engineer on the grid

Sebastian Vettel, Ferrari, talks to his engineer on the grid

Steven Tee / Motorsport Images

A négyszeres F1-es világbajnok Sebastian Vettel az év végén el fogja hagyni a Ferrari csapatát, miután a maranellói istálló nem kívánt hosszabbítani vele. Egyelőre azt nem tudni, hol folytathatja Vettel, de a sajtóhírek szerint tárgyalásban áll a Racing Pointtal, amely csapat jövőre már Aston Martin néven fog indulni.

Vettel helyzetéről a hatszoros világbajnok Lewis Hamilton is elmondta a véleményét:

„Korábban tettem megjegyzéseket ezzel kapcsolatban, de láttam, milyen nehéz versenye volt Silverstone-ban, és próbálok empatikusan állni a helyzetéhez, próbálok megértő lenni.”

Még több hír:

„Ugyanis soha nem jó érzés, ha azt mondják, nem szeretnék, hogy a csapatnál maradj, főleg akkor, amikor egy olyan csapatról van szó, ahol évekig szerepeltél, és ahol beleadtál mindent, amibe beleraktad a szíved.”

„De szerintem azzal, hogy továbbra is nyomja és próbálja segíteni a csapatát, csak azt mutatja meg, hogy milyen kiváló karakter is ő, és hogy mennyire elkötelezett a versenyzés iránt. Remélem, hogy valami nagyon pozitív lehetősége lesz, amelynek segítségével előreléphet.”

Vettel Hamilton eddigi F1-es karrierjének egyik legnagyobb riválisa volt, hiszen ők ketten részesei voltak a 2010-es, a 2012-es, a 2017-es és a 2018-as világbajnoki harcnak is, 2017-ben és 2018-ban pedig egymás legnagyobb ellenfelei voltak – végül mindkét évben Hamilton kerekedett felül.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1, celebrates on the podium

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG Petronas F1, celebrates on the podium

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

Mióta bejelentették, hogy Vettel nem marad a Ferrarinál 2021-ben, meglehetősen aktívvá vált a versenyzői piac. Amennyiben a német végül nem állapodik meg az Aston Martinnal, abban az esetben az Alfa Romeo vagy a Haas lehet reális opció számára, amennyiben az F1-ben akar maradni.

Egyelőre Hamilton sem hosszabbította meg a csapatával a 2020 végén lejáró szerződését, viszont a várakozások szerint előbb-utóbb alá fog írni. Eközben Kimi Räikkönen F1-es jövője is kérdéses, így az egyetlen, formálisan megerősített világbajnok a 2021-es mezőnyben nem más, mint a Renault-val visszatérő Fernando Alonso.

Rossi: Este elmondok egy imát…


Sokat nem kellett várnunk arra, hogy egy remek onboard videót kapjunk Bahrein potenciális új vonalvezetéséről, amin az F1-es mezőny versenyezhet az év végén.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ezért nem tudta Bottas megelőzni Verstappent?
Következő cikk Häkkinen: A Ferrari 2019-es teljesítménye motiválta a Mercedest…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország