Hamilton: Vettel megmutatta, igazi sportember

Lewis Hamilton nem szeretne belemenni a játékba, hogy összehasonlítsa eddigi riválisait, mert abból negatív hangvételű cikkek is születhetnek, ezért inkább egyszerűen elismerte Sebastian Vettelt, akivel végig kölcsönösen tisztelték egymást 2018-ban.

Title rival Sebastian Vettel, Ferrari, offers his congratulations to drivers championship winner Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: Joe Portlock / Motorsport Images

Mexikóban sportszerű jelenet tanúi lehettünk, amikor Vettel még élő adásban odament gratulálni Hamiltonhoz az interjúk alatt, később a ferraris a Mercedes garázsába is beugrott gyorsan, ahol kölcsönösen megtapsolták egymást a felek. Hamilton próbálta felidézni, miről volt szó kettejük között, de a pillanatban hevében nem raktározott el mindent.

„Valójában semmit sem mondtam neki”- idézte fel Hamilton. „Odajött, az egyik, amit mondott, ’Ne eressz le – jövőre is harcolnod kell velem’. Természetesen tisztelem ezért. Ami engem illet, mindössze annyit mondtam, köszönöm, hogy ennyire erős rivális voltál idén.”

„De annyira gyorsan történik mindez, szóval nem emlékszem mindenre, amit mondtunk, de legvégül megmutatta, mennyire igaz sportember, és megmutatta a köztünk lévő tiszteletet, ami szerintem egész évben adott volt. Nagyszerű, hogy van két többszörös világbajnok, két ellenfél, akik fej-fej mellett mennek. Kemény év volt. Remekül harcolt idén, és tudom, ma fantasztikusan vezetett, és azt is tudom, egyre erősebb lesz, szóval nem ereszthetek le, és azon kell lennem, hogy jó lendülettel térjek vissza a jövőben.”

Még több F1 hír:


Vettelen kívül másokkal is versengett korábban címért, de Hamilton elmondta, nehéz ügy, ha rangsorolni kellene a riválisait, megállapítani azt, hol található a német a listán.

„Nagyon nehéz és sosem remek dolog összehasonlítani embereket, mert mindenki egyedülálló a maga módján”- fejtette ki. „Ha megpróbálod, akkor az természetesen szalagcímeket eredményez, és negatívan tudják értelmezni. Megérdemelten négyszeres világbajnok, és idén, a nyomás, amiben része volt a Ferrarinál, mely sok-sok éve nem nyert címet… Nagyon sok nehezedett a vállára.”

„Habár része volt nehéz időkben, visszatért, mint tette azt ma is, és ez megmutatja, hogy egy bajnokról van szó. Nagyon szerencsés vagyok abban a tekintetben, hogy sok versenyző ellen mentem, és csak pár százalék választ el minket. Ez a nagyszerű ebben a sportban.”

A Motorsport.com kérdésére azt is elmondta, mi kellett ahhoz, felülkerekedjenek Vettelen és a Ferrarin.

„Nagyon sok olyan időszakban volt részünk az év folyamán, ami tesztnek vetett alá minket. Még olyan hétvégékről is győzelemmel jöttünk el, amikor nem rendelkeztünk a csomaggal, hátrányban voltunk, és nem mi voltunk a leggyorsabbak. Kellett hozzá pár különleges pillanat, különleges pillanat a kocsiban, és bárcsak egyfolytában újra át tudnám élni azokat a pillanatokat. Tényleg varázslatos volt néhány azok közül, amiket a kocsiban éltem át.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottas: Hamilton kedves srác, megérdemli a címet
Következő cikk Hamilton köszöni Bottasnak: borzalmas érzés volt, amikor elengedtek Szocsiban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország