Hamilton: „Versenybaleset volt, kész, pont”

Hamilton: „Versenybaleset volt, kész, pont”

A brit bajnok lezártnak tekinti a Barcelonában történteket és semmin nem fog változtatni, még az incidens ellenére sem.

Lewis Hamilton szezonja eddig nem a legjobb, de még sok van hátra. A bajnokságot továbbra is Nico Rosberg vezeti, aki az első öt futamból négyet megnyert és jó esélye volt Barcelonában is, azonban a csapattársa eltalálta őt hátulról és mindketten kiestek.

Közben kiderült pár érdekes dolog, például az is, hogy a pletykák szerint az FIA meg akarta büntetni Rosberget, és a Mercedesnek kellett kidumálnia őt a versenybíróság előtt, hogy ne kapjon rajtbüntetést Monacóra.

A háromszoros bajnok lassan elfelejtené ezt az egészet.

„Tudjuk, hogy mi történt, és tudjuk, hogy hogyan éreztük magunkat. Minden, amit tudniuk kell ezzel kapcsolatban az, hogy még mindig megvan a tisztelet közöttünk. Egyszerűen csak egyre idősebbek leszünk.” – hangsúlyozta Hamilton a Sky Sports kérdésére.

„Ez egy versenybaleset volt, és még sok ilyen közeli versenybalesetet fognak látni a pályákon. A karrierünk során sok hasonlót láthattunk már, különösen, ha ennyire szoros a harc.”

„Nem változtatok a megközelítésemet illetően és ugyanez igaz Nicóra is. Ugyanazt fogjuk tenni, mint eddig. Természetesen tudatában vagyunk annak, hogy nem akarunk még egy ilyen eredményt, mint legutóbb, de ezekből a dolgokból tanulsz.”

„A csapatunk eddig félelmetesen jó munkát végzett, és nincs okunk változtatni bármin is. Ez egy nagyon erős csapat.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Nico Rosberg
Cikk típusa BRÉKING