Hamilton: „Vakmerő elszántsággal vetem bele magam a sprintversenybe”

Lewis Hamilton, aki megszerezte a pole-t az F1 első sprintkvalifikációjára, elmondta, hogy mindent bele fog adni a 17 körös futamon, mert meg szeretné azt nyerni.

Hamilton: „Vakmerő elszántsággal vetem bele magam a sprintversenybe”

Amikor rákérdeztek nála, hogy milyen hozzáállással fog nekivágni a délutáni viadalnak, a brit kijelentette, hogy ő bizony nem fogja majd vissza magát. „Keményen oda fogom tenni magam. Ki kell hoznom magamból az oroszlánt, és mindent bele kell adnom. Minden a rajttal kezdődik, szóval azt gyakorolni fogjuk majd.”

„Nem könnyű megelőzni a Red Bullt, szóval segít, hogy ebben a helyzetben vagyunk. Ugyanakkor jól kell elrugaszkodnunk, és még így is rengeteg dolog és akadály van előttünk. A sprintfutam mindenképpen érdekes lesz, az autó jó helyzetben van, szóval majd kiderül.”

A pilóták egyelőre vegyesen állnak ahhoz, hogy mennyi kockázatot szeretnének vállalni a sprintfutamon. A mclarenes Lando Norris, aki a hatodik helyről indul, például inkább a visszafogott és körültekintő megközelítést fogja választani.

Még több F1 hír:

„Nem valami hosszú a verseny, igaz? Szóval igyekszünk majd nyomni, amennyire csak lehet. Nem hinném, hogy túl kaotikus lesz, legfeljebb az első néhány kör, utána viszont lecsendesednek majd a dolgok és eléggé egyértelmű lesz minden.”

„Szóval nem igazán a kockázatvállalás a lényeg, hanem az, hogy okosan válaszd meg a csatáidat, mert a pontok nagy részét továbbra is vasárnap kapod.” Carlos Sainz, aki a Ferrarival öt hellyel csapattársa, Charles Leclerc mögé kvalifikált, viszont lehetőséget lát a sprintfutamban.

„Szerintem lehetőségünk lesz nyomni. Majd kiderül, hogy tudunk-e nyerni néhány pozíciót, mert úgy éreztem, hogy az autó a legjobb hatra is képes lett volna, tehát meg kell majd találnunk az irányt előre.”

Fernando Alonso eközben a sprintet egy hosszabb futam első részének látja. „Most jön majd a verseny első etapja, utána leállunk egy estére, majd pedig vasárnap folytatjuk az egészet. Ezért is lesz érdekes látni, hogy mit tudunk tanulni, és mennyi teljesítményt tudunk még találni.”

Vettel szerint nem sokon múlt egy jobb időmérős eredmény

megosztás
hozzászólás
Verstappen nem érti, miért hagyták meg a második szabadedzést

Előző cikk

Verstappen nem érti, miért hagyták meg a második szabadedzést

Következő cikk

Verstappen hangolt a legjobban a sprintfutamra a két Ferrari előtt második szabadedzésen

Verstappen hangolt a legjobban a sprintfutamra a két Ferrari előtt második szabadedzésen
Hozzászólások betöltése