Hamilton utálta, amit Lauda eleinte gondolt róla

A hatszoros világbajnok Lewis Hamilton és a teljes Mercedes nagyon sokat vesztett idén Niki Lauda halálával, a brit pedig elmesélte, hogyan élte meg az osztrák legendával való utolsó találkozást.

Pole sitter Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 celebrates in parc ferme with Niki Lauda, Mercedes AMG F

Fotót készítette: Sutton Images

Niki Lauda idén vesztette életét, halálával az egész Forma-1 szegényebb lett, de természetesen a német istállót rázta meg legjobban a legenda elvesztése. Lauda éveken át segítette a Mercedest, amely idén zsinórban a hatodik egyéni és konstruktőri világbajnoki címet szerezte.

Lewis Hamilton számára különösen fontos volt Lauda, aki segítette a britet az elmúlt években, hogy Michael Schumacher legendás babérjaira törhessen. A brit azonban arra is emlékszik, hogy ki kellett vívja Lauda elismerését.

"Az első emlékem, hogy Lauda nem sokra tartott, és én utáltam ezt. Azt, hogy a már visszavonult versenyzők mondanak véleményt az új generációról. Én sosem akartam ilyen lenni, mert kritizálni könnyű. És ez engem megdöbbent" - mondta Hamilton.

"Aztán hirtelen olyan helyzetbe kerültem, hogy komoly döntési helyzet elé állított az élet, és Niki volt a vonal másik végén, majd azt kérdezte, hogy akarok-e a Mercedesnél versenyezni" - mesélte a kezdetekről Hamilton.

Még több F1 hír:

"Komoly volt a benyomás, hiszen egy háromszoros világbajnokkal beszéltem, másrészt nem tudtam, mennyire bízhatok benne. Pláne telefonon" - mondta Hamilton. "Amikor vele és Ross Brawnnal leültem, egy utazás kezdődött, amely barátsággal ért véget. A támogatása nélkül sosem jutottam volna el ehhez a csapathoz. És a csapat sosem érte volna el ezeket a sikereket."

"Volt bátorsága az elnökség elé menni, és kihozni belőlünk a maximumot. Ő volt a híd köztem és az igazgatóság között. Mivel Totóhoz hasonlóan volt versenyző, bele tudta képzelni magát a helyzetembe, és el tudta magyarázni a fejeseknek, hogy milyen nehéz győzni" - tette hozzá Lauda támogatásához Hamilton.

"A halála előtt még egyszer meglátogattam. Nagyon nehéz pillanat volt. Korábban már videókat küldtünk egymásnak, és én végignéztem a küzdelmét, ahogy vissza akart térni, ahogy már kerekesszékben ült. Nagyon bíztam benne, hogy sikerül neki" - mondta Lauda haláláról a brit.

"Ezt követően visszaesett az állapota. Sokkoló volt látni egy barátot ágyban azokkal a csövekkel. Akkor láttam utoljára. Tudtam a nagynéném kapcsán, aki korábban rákban halt meg" - mondta Hamilton.

"De az ilyesmi minden alkalommal sokkol. Nikinél még látszott, hogy az elméje ragyog, de a hosszú harc során a szándék már gyengült. Nagyon hiányoznak a beszélgetéseink, olvasni az üzeneteit. Még mindig sokat megtartottam belőlük a telefonomon, hogy időről időre leellenőrizhessem. Hatalmas támogatóm volt, nagyon hiányzik" - zárta emlékező szavait Hamilton.

 

Az Aston Martin tovább folytatja a Valkyrie tesztelését, amelynek hangja már most a világ legjobbjaival vetekszik.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Galéria: A 2000-es évek F1-es világbajnokai
Következő cikk Hülkenberg vérző szívvel nézte a futamot, amin nyerhetett volna

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország