BRÉKING

Hamilton űridővel kezdett Kínában Rosberg és a két Ferrari előtt! A McLaren-Honda ott van a TOP-10 közelében

Lewis Hamilton egészen magabiztosan végzett az élen a Mercedesszel a Kínai Nagydíj első szabadedzésén. Nico Rosberg sem tudta megközelíteni a világbajnokot a másik W06-tal, míg a harmadik és negyedik helyen zárt Ferrari hátrány több mint 1,5 másodperc volt.

A McLaren ismét megtett egy lépést előre, legalábbis az első adatok ezt mutatják. Jenson Button ott tudott lenni a TOP-10 közelében, ami mindenképpen pozitív jel lehet a folytatást illetően. A Red Bull folytatja a harcot a Renault-val, de Daniel Ricciardo és Daniil Kvyat sebessége egyelőre biztatónak mondható, míg a Williams továbbra sem találja a régi formáját. A britek egy új hátsó felfüggesztést próbáltak ki az autójukon.

A Toro Rosso és a Sauber egy erősebb hétvégét futhat. A C34 különösen Felipe Nasr alatt tűnt versenyképesnek a hosszabb és a rövidebb etapokon.

A pozitívumok közé sorolható még a Manor teljesítménye. Az éledező kis csapat magához képest igen sok kört tudott megtenni a pályán délelőtt.

Végeredmény

144Lewis HamiltonMercedes1’39.03321 kör
26Nico RosbergMercedes1’39.5740.54121
35Sebastian VettelFerrari1’40.1571.12418
47Kimi RaikkonenFerrari1’40.6611.62827
512Felipe NasrSauber-Ferrari1’41.0121.97918
63Daniel RicciardoRed Bull-Renault1’41.0291.99621
726Daniil KvyatRed Bull-Renault1’41.0972.06424
855Carlos Sainz JnrToro Rosso-Renault1’41.1122.07923
977Valtteri BottasWilliams-Mercedes1’41.3032.27023
1019Felipe MassaWilliams-Mercedes1’41.3042.27117
1113Pastor MaldonadoLotus-Mercedes1’41.3352.30223
1233Max VerstappenToro Rosso-Renault1’41.5752.54228
1322Jenson ButtonMcLaren-Honda1’41.8452.81219
149Marcus EricssonSauber-Ferrari1’41.9182.88524
1530Jolyon PalmerLotus-Mercedes1’41.9672.93425
1611Sergio PerezForce India-Mercedes1’42.1413.10822
1714Fernando AlonsoMcLaren-Honda1’42.1613.12820
1827Nico HulkenbergForce India-Mercedes1’42.1843.15119
1928Will StevensManor-Ferrari1’45.3796.34618
2098Roberto MerhiManor-Ferrari1’46.4437.41020

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Button szerint Hamilton lassan aláírhatja az új szerződését a Mercedessel fotó:dppi Lewis Hamilton - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 9.

 A TELJES ÉLŐ KÖZVETÍTÉS AZ ELSŐ SZABADEDZÉSRŐL

[live_event id="270"]

Pálya

Kína

Verseny dátuma: 2015. április 12.

Pálya neve: Shanghai International Circuit

Első nagydíj: 2004

Körök száma: 56

Pálya hossza: 5.451 km

Versenytáv: 304.066 km

Körrekord: 1:32.239 - Michael Schumacher (2004)

Legutóbbi nagydíj Sanghajban - 2014

Időmérő: Lewis Hamilton, Mercedes: 1:53.860

Verseny: Lewis Hamilton, Mercedes: 1:33:28.338 / Rajthely: 1.

Időrend (magyar idő szerint)

Péntek

Első szabadedzés: 04:00 - 05:30

Második szabadedzés: 08:00 - 09:30

Szombat

Harmadik szabadedzés: 06:00 - 07:00

Időmérő: 09:00

Vasárnap

Verseny: 08:00

Gumik

2015: Közepes, lágy

2014: Közepes, lágy

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Jenson Button figyelmezteti Lewis Hamiltont – A szerződéskötés olyan, mint a póker
Következő cikk Hamilton nyerte a második edzést Raikkönen előtt! Horrorisztikus jelenet a tréningen! TOP-10-ben a McLaren-Honda!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország