Hamilton újra szerelembe esett a Forma-1-gyel a Verstappen elleni csatának köszönhetően

A Mercedes hétszeres világbajnok Forma-1-es pilótája, Lewis Hamilton szerint a Max Verstappen elleni szoros bajnoki küzdelem „revitalizálta” a Forma-1 iránt érzett szerelmét, és még szorosabbra tudta fűzni a kapcsolatát a brackley-i csapattal.

Lewis Hamilton, Mercedes, congratulates pole man Max Verstappen, Red Bull Racing, in Parc Ferme

Lewis Hamilton, Mercedes, congratulates pole man Max Verstappen, Red Bull Racing, in Parc Ferme

Steve Etherington / Motorsport Images

A Mercedes derült égből villámcsapás szerűen jelentette be, hogy új, két évre szóló szerződést írtak alá Lewis Hamiltonnal, aki így papíron legalább 2023 végéig a Forma-1-ben fog versenyezni.

Hamilton már korábban is kijelentette, hogy a hosszabbítása nem a pályán elért sikerektől függ majd, azonban arra talán ő sem számított még a télen, hogy 2016 után ismét igazi bajnoki küzdelemben találja majd magát, ezúttal már Max Verstappennel szemben, aki már 32 ponttal vezeti az egyéni bajnoki címet.

Bár az utóbbi időben a mérleg nyelve a Red Bull felé hajlott, akik több komoly fejlesztési csomagot is felpakoltak az autójukra a februári bemutatót követően, a Mercedes bejelentését követően Hamilton elmondta, hogy mennyire élvezi a csatát egy ilyen erős ellenfél ellen.

Még több F1 hír:

„A szezon elején, amikor a két autó teljesítménye szinte egyforma volt, az egyik legizgalmasabb időszaka volt az utóbbi éveknek. Nagyon remélem, hogy ez így marad majd a szezon hátralévő részében is, de ahogyan láthattuk, óriási lépést tettek meg előre.”

„Mindenki máshol jár a saját életében, és fontos volt, hogy átgondoljam a dolgokat, mindenkinek fontos lenne, hogy gondoljon a saját mentális jólétére is. Jó érzés volt, hogy kicsit gondolkodhattam azon, mit akarok csinálni a jövőben. Ahogyan azonban felkeltem, semmi másra nem tudtam gondolni, csak a versenyzésre.”

„Erre most itt is van ez az elképesztően szoros csata, ami még közelebb hozott a csapattal, a mérnökökkel. Még keményebb munkára kényszerített, amit imádok. Sikerült revitalizálnia a sport és a munkám iránt érzett szerelmemet.”

Hamilton az Osztrák Nagydíjat megelőzően még azt is elismerte, hogy ő is elutazott a Mercedes brackley-i gyárába a szimulátorba, és bár nem élvezte kifejezetten a virtuális körözést, szerinte hasznos információkkal gazdagodtak az idei autójukkal kapcsolatban.

Surer: ezért ingadoznak Vettel eredményei a 2021-es szezonban is

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A MotoGP katari versenypályája fogadja a Forma-1-et?
Következő cikk Norris szerint ezért jött ki jobban Sainzcal, mint Ricciardóval

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország