BRÉKING

Hamilton újabb „pofont” osztana ki Rosbergnek, aki rendet akar tenni a fejében

Lewis Hamilton és Nico Rosberg is nagyon határozottan várja a közelgő Bahreini Nagyíjat. A Mercedes két versenyzője nagyon nyerni akar a sivatagi helyszínen, de nem feledkeztek meg a Ferrariról.

Lewis Hamilton

Egy nagy köszönettel tartozom a csapatnak Kína után, miután nagyszerű munkát végeztek a hétvégén. Mint mindig, most már csak a következő versenyre összpontosítok, és ez azóta így van, mióta elhagytam a pályát vasárnap.

Remekül kezdődött számomra a szezon, de a tavalyi év megmutatta, hogy soha nem lehetsz túl kényelmes, és ez most még inkább igaz, mert itt van rajtunk a Ferrari. Most Bahrein következik a naptárban, ahol tavalyi nyerni tudtam. Mindig emlékezni fogok erre a győzelmemre, miután nagy harcot vívtam Nicóval. Ez az, amit szeretek a versenyzésben, és ez egy különleges érzés, amikor egy ilyen harc végén szerzed meg a győzelmet.

Jó helyen vagyok, és a lendület is velem van, így a célom az, hogy megismételjem a tavalyi teljesítményemet.

Nico Rosberg

Kína egy bosszantó hétvége volt számomra, és örülök, hogy most rögtön egy másik verseny következik a naptárban, ami lehetővé teszi számomra azt, hogy szinte azonnal visszaüljek az autóba. A csapat számára nagyszerűen indult a szezon, és hihetetlen autót építettek meg az idei évre.

Szükségem van arra, hogy egy kicsit rendet rakjak a fejemben, és felálljak a dobogó tetejére. Soha ezelőtt nem nyertem Bahreinben, de két rajtelsőségem is van, így a tempóm adott.

Mindenki emlékezhet a tavalyi versenyre, ami a rajongók szempontjából is fontos, mivel remek harcokat akarnak látni a pályán. Fantasztikus lenne, ha ismét mi szereznénk meg az első két helyet. Nem lesz könnyű, mert itt vannak a nyakunkon, szóval már alig várom ezt a nagy csatát. Eltökélt szándékom, hogy megnyerjem a versenyt.

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

A Kínai Nagydíj szervezői lehet, hogy nem vesznek tudomást a Forma-1 válságos helyzetéről? fotó:dppi

Posted by www.f1-live.hu on 2015. április 15.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Kínai Nagydíj az üres lelátó előtt
Következő cikk Mercedes: A Ferrari minden körülmények között veszélyt jelent ránk! Szabadon versenyezhet Hamilton és Rosberg

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország