Hamilton úgy nézett ki, mint az a srác, aki megnyerte az első futamát

Lewis Hamilton idén másodjára állhatott dobogóra, miután a Kanadai Nagydíjon kiváló futamot teljesített és a harmadik helyen végzett. A futam után több dícséretet is kapott a hétszeres világbajnok.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG, 3rd position, gives a thumbs up in Parc Ferme

Kanadában a Mercedes versenyképesnek tűnt, ami Lewis Hamilton dobogós helyezését és csapattársa, George Russell negyedik helyét eredményezte. Peter Windsor a régi Hamiltont látta újra a dobogón Montrealban.

Hamilton még mindig sok pontra van az élmezőnytől, sőt, 34 ponttal van lemaradva Russell mögött is, de Kanadában kiváló versenyt futott. A pattogási problémák lényegesen kisebbnek tűntek, így a hétszeres világbajnok többet tudott kihozni a W13-asból. Legalábbis ezt állítja Peter Windsor F1-szakértő egy YouTube-videóban.

„Nagyszerű volt látni Lewist a dobogón. Úgy nézett ki, mint az a srác, aki majdnem megnyerte az első nagydíját, mint 2007-ben. Nagyon jól vezetett, jól támadott az egész futam alatt. Most határozottan sokkal boldogabb” – mondta.

Még több F1 hír:

Windsor biztos benne, hogy a Mercedes úgy tudta kissé módosítani a hasmagasságot, hogy a pattogás nem lett rosszabb: „Ezáltal az autó sokkal jobban irányíthatóvá vált, és Lewis többet tudott kihozni belőle. Hirtelen újra igazi versenyzőnek tűnt."

Hamilton lenyűgözte a riválisokat a versenyével. A Red Bull Racingtől Christian Horner a futam után jelezte, hogy komolyan számolni kell egy gyors és erős Mercedesszel a közelgő silverstone-i versenyen. Mindenesetre úgy tűnik, hogy ez nem a német csapat pilótáin múlik.

Izgalmasra sikeredett a 2022-es Le Mans is. Tekintsd meg a futam összefoglalóját a Motorsport.com videójában!

megosztás
hozzászólás

Az egykori F1-es pilóta szerint sem igazságos az új FIA-szabályozás

Verstappen: apám nélkül most nem lennék itt

Feliratkozás