BRÉKING

Hamilton úgy érzi, eljött az idő, hogy Vettellel is megküzdjön a bajnoki címért jövőre

2008 és 2014 Forma-1 bajnoka szeretné, ha jövőre Sebastian Vettel elég esélyes lenne ahhoz a Ferrarival, hogy a pályán, kerék a kerék ellen küzdjenek meg a végső bajnoki győzelemért.

Lewis Hamilton tavaly relatíve könnyen szerezte meg a bajnoki címet, még akkor is, ha mindez csak az utolsó futamon dőlt el. Nico Rosberg immáron szinte nem ellenfél számára, és többek között emiatt is örülne annak, ha 2016-ban egy új riválist kapna a pályán.

Ez az új rivális a négyszeres világbajnok Vettel lehetne, aki az idei szezon óta a Ferrarinál versenyez. 2010 és 2013 között mindent megnyert a német, és lehetséges, hogy jövőre reális esélye lehet arra, hogy megcélozza az ötödik címét.

Hamilton az Orosz Nagydíj csütörtöki médianapján azt mondta, örülne ennek.

„Seb egy kiváló versenyző, aki nem mellesleg négy világbajnoki cím tulajdonosa is. Nem tudom, hogy mi lesz jövőre, mert erről mindig nagyon nehéz beszélni, de ismerjük a Ferrari lehetőségeit és azt, hogy Seb milyen kvalitásokkal rendelkezik, aki láthatóan hamar beilleszkedett a Ferrarinál.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Räikkönen nem ért egyet Alonsóval! A finn most nagyon is jól gondolkozik! fotó: dppi Kimi Räikkönen - Hungarian Club Scuderia Ferrari - Hungarian Club Fernando Alonso - Hungarian Club

Posted by www.f1-live.hu on 2015. október 8.

„A bajnoki éveiben sajnos nem tudtunk igazi csatát vívni egymás ellen, de a következő év ezt megadhatja számunkra. Remélem, hogy így lesz, mert nagyon élvezném… Persze nem kívánom azt, hogy gyengébbek legyünk, sőt… Csak, ha reálisan nézzük a dolgokat, akkor a Ferrari jövőre erősebb lehet, mint idén.”

„Remek dolog, amikor nemcsak csapaton belül harcolsz egy címért. Jó vakon menni a másik ellen, hiszen a másik csapatnál ismered a helyzetet, a taktikát és azt, mi zajlik a háttérben. Ettől még izgalmasabb ez az egész.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton: „Milyen érdekes, nem nyer a Red Bull, és rögtön menni akarnak…”
Következő cikk Ecclestone tehetetlen a Red Bull ügyében, mindenki szabályosan jár el

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország