Hamilton úgy érzi, a biztonsági autó nélkül is nyerhetett volna

A hazai pályán nyertes Hamilton szerint összeszedettségének köszönhetően sikerült leküzdenie a tegnapi megingását, és úgy gondolja, nehezen, de a biztonsági autós fázis nélkül is meg tudta volna nyerni a futamot.

Podium: race winner Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: motosport.com

Lewis Hamilton kiegyensúlyozott teljesítménnyel, és talán némi szerencsével is, de végül magabiztosan hozta a győzelmet Silverstone-ban, ahol a Mercedes visszakapaszkodott egyeduralkodóként a trónra: Valtteri Bottas 24 másodperccel végzett csapattársa mögött másodikként. A futam után az érthetően boldog győztest a Sky Sports riporterei kérdezték arról, hogy honnan van benne ennyi energia:

„A lényeg az, hogy mindig hinni kell az embernek a saját képességeiben, és összeszedettnek kell maradnia. Mindig lesznek megingások, mint nekem volt a tegnapi, de ma már tudtam végig pontosan, mit csinálok, mintha a taktikánk a kezemre lett volna írva. És persze szeretném megköszönni a csapatnak is, külön a fiúknak a gyárban az elképesztő munkájukat, szerintem nem is tudják, mennyire hálás vagyok ezért az autóért, amit a saját kezükkel építettek.”

Még több F1 hír:

A britre, aki végül a leggyorsabb kört is megfutotta, nem sokkal a vége előtt rászóltak a boxból, hogy ki kellene állnia kerékcserére, azonban ő nem jött ki, utólag azt is elmagyarázta, miért:

„Valtteri elég komoly időket jött, de végül ennek ellenére is kiépült a boxkiállásnyi távolság, akkor szóltak, hogy jöjjek ki, de átgondoltam a dolgot, és arra jutottam, hogy tulajdonképpen minek? Elkezdett a gumi szemcsésedni kicsit, de én úgy éreztem, vállalható lesz ezzel a végéig kint maradni, nem akartam kockáztatni, hogy a boxban történik valami, elgurul a kerék, miután visszajövök, vagy valami ilyesmi. Jó, azért az utolsó körben begyújtottam a rakétákat, de ott már pontosan éreztem, hol vannak a határok. Az volt az a kör egyébként, amit az időmérőn kellett volna megfutnom.”

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10 leads Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10 at the start of the race

Valtteri Bottas, Mercedes AMG W10 leads Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W10 at the start of the race

Fotó készítője: Joe Portlock / LAT Images

Persze sokan jöttek azzal a futam után, hogy ha nincs a biztonsági autós fázis a 21. körben, akkor jóval nehezebb dolga lett volna az ötszörös világbajnoknak, amivel bár egyetért, szerinte így is nyerhetett volna:

„A 21. körig nem is akartunk kiállni. Tesztelgettem a gumikat, hogy mennyit bírnak még, közben Valtteri folyamatosan a határán volt annak, hogy ne tudjak elé visszajönni. Mindenképpen nagyon közel lettem volna hozzá. Körülbelül két másodperces hátrányba jöttem volna vissza, de az ő gumijai 5-6 körrel öregebbek lettek volna.

„Jó tempója volt az újraindítás után ezeken a keverékeken is, és a kemények amúgy is lassabbak kicsit a közepeseknél, szóval nehéz dolgom lett volna, de közel sem lehetetlen. Ráadásul neki ki is kellett volna jönnie még egyszer, míg én úgy érzem, mindenképpen végig tudtam volna menni a keményeken.”


Legújabb videónkban Alberto Ascari tragikus élettörténetét dolgoztuk fel fantasztikus képekkel és magyar narrációval

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Leclerc megígérte, hogy agresszívebb lesz: „Így is lett...”
Következő cikk Sainz-cal remeklése sem feledtette a szombatot

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország