Hamilton úgy érezte, egy baldachinos ágyat vezetett Sanghajban

megosztás
hozzászólás
Hamilton úgy érezte, egy baldachinos ágyat vezetett Sanghajban
Dénes Gergely
Szerző: Dénes Gergely
2016. ápr. 17. 8:17

Lewis Hamilton a hetedik helyre jött fel a Kínai Nagydíjon, nem tudott maximálisan élni a Mercedes formájával, ami arra is visszavezethető, hogy az autója sérült volt. Az is újra megerősítést nyert, hogy a kocsit nem a mezőnyben történő autózásra tervezték.

Toto Wolff a Mercedestől kifejtette, hogy az első szárny sérült a kocsin, ami az oldalsó terelőelemnek is bekavart, ez hátráltatta a háromszoros bajnok felzárkózását. A biztonsági autó alatt okos húzásként feltették egy kör erejéig a szuperlágyat is, hogy letudják a kötelező kört, de a végén Ricciardóval szemben is be kellett nyelni a pozícióvesztést.

„Határozottan nehéz futam volt”- mondta Hamilton a Sky Sportsnak. „A rajt jó volt, ami mindig nehezebb, ha hátulról kezdesz. Próbáltam elkerülni, ami előttem történt, de belekeveredtem”- utalt arra, hogy áthajtott az alkatrészeket, majd ütközött is.

„Ezt követően átverekedtem magam a mezőnyön, de folyamatosan olyan érzésem volt, hogy ha kiálltam kereket cserélni, akkor minden kezdődött elölről. Nem tudtam pozíciókat nyerni, a végén pedig elfogytak a gumik. Ilyen a versenyzés – nem valami remek eredmény. Remélhetőleg innen minden jobban alakul majd, ahogy haladunk előre a továbbiakban.”

Lehet, túl sok volt az öt kerékcsere? „Őszintén – még csak most szálltam ki a kocsiból, nem tudom megmondani így utólag. Elég jól lehet előzni ezen a pályán, közel tudsz kerülni a másikhoz, de az autó eléggé megsérült. A felfüggesztés is megsérült szerintem, lehet, más aero alkatrészek is Őrületesen nyeklett jobbra-balra. Olyan volt, mintha egy baldachinos ágyat vezetnék."

Következő Forma-1 cikk
Ricciardo defektje váratlanul jött, de utána megérdemelte volna a pezsgőt!

Előző cikk

Ricciardo defektje váratlanul jött, de utána megérdemelte volna a pezsgőt!

Következő cikk

Vettel durván kérdőre vonta Kvyatot a Kínai Nagydíj után! A Ferrari felé persze nagyon sajnálja...

Vettel durván kérdőre vonta Kvyatot a Kínai Nagydíj után! A Ferrari felé persze nagyon sajnálja...

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton Vásárlás
Szerző Dénes Gergely
Cikk típusa BRÉKING