Hamilton: Tudtuk, hogy nem ez lesz a legerősebb hétvégénk
A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton elégedetten értékelt, miután a 3. helyen végzett a Kanadai Nagydíjon, hiszen elmondása szerint tudták, hogy nem ez lesz a legerősebb hétvégéjük.
Lewis Hamilton a 3. pozícióból indulva kezdhette meg a Kanadai Nagydíjat, a rajt után nem sokkal viszont már a második helyen haladt, hiszen megelőzte Alonsót. A spanyol pilóta körülbelül 20 körrel később vette vissza tőle a pozícióját.
A hétszeres világbajnok a futam hajrájában elkezdett közeledni Alonsóra, de az Aston pilótája reagált, így a maradt a Verstappen, Alonso, Hamilton sorrend – Hamilton pedig így is elégedett:
„Ez egy kiváló hétvége volt számunkra. Lassan haladunk előre. Az Aston Martinok egy kicsit előreléptek a fejlesztéseikkel, mi viszont több fejlesztést hozunk, és remek dolog, hogy ennyire kiegyensúlyozottak vagyunk.”
„Nagy megtiszteltetés, hogy két világbajnokkal lehetek itt. Izgatott voltam, hogy a harmadik helyen álltak és benne lehetek én is harcban, de sajnos ehhez nem volt meg a tempónk.”
„Tudtuk, hogy nem ez lesz a legerősebb hétvégéje a csapatnak, mert a lassú kanyarokban szenvedtünk, és a 2-es kanyarból való kigyorsításnál veszítettem Alonsóval és Maxszal szemben” – mondta Hamilton.
Alonso pedig azt nyilatkozta a Kanadai Nagydíj után, hogy a csapata nem mondta meg neki, mi a probléma.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.