Hamilton: Silverstone és Budapest is fontos volt, de még meg kell nyerni az utolsó futamokat

Lewis Hamilton elmondta, mely nagydíjak jelentettek fordulópontot számára a szezonban, legyen szó személyes vonatkozásról vagy arról, hogy fontos ütést vittek be a riválisnak. Hamilton elmondta, nincs leállás, pláne annak fényében, hogy milyen rosszul szerepeltek az utóbbi két futamon.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W09 EQ Power+

Fotót készítette: Manuel Goria / Motorsport Images

Vettel személy szerint Szingapúrt ragadta ki fordulópontként és nem Hockenheimet, ahol az élről esett ki, átadva a győzelem lehetőségét Hamiltonnak, aki élt is vele. Hamilton elmondta, ő korábbra menne vissza az időben, hogy hasonlóan fontos momentumot nevezzen meg.

„Mi volt Hockenheim előtt? Silverstone? Előtte? Ausztria. Franciaország jó volt”- próbálta felidézni Hamilton a szezont.

„Olyan sok verseny volt, hogy nem emlékszek mindegyikre. Remekül kezdtünk az év elején az első versenyen, majd utána visszaestünk, jött pár olyan verseny, amik teszteltek minket. Utána volt a DNF, amikor az élen álltunk azon a nagydíjon, vagy legalábbis 1-2-ben voltunk - valami ilyesmi, ami Ausztriában történt. Utána ott volt az ütközés Silverstone-ban, de visszajöttem.”

„Eléggé rendben volt az, hogy utolsó helyről visszajöttem másodikra, ez elég nagy lökést adott az önbizalmamnak, de ezt követően is volt pár nagyszerű futamunk”- mondta Hamilton. „Budapest; nagyszerű egy győzelemmel elmenni a nyári szünetre, pláne úgy, hogy tudtuk, nem mi voltunk a leggyorsabbak a szezon azon pontján. Tudtuk, hogy ezzel megingattuk a másik csapat önbizalmát. Utána ott volt Hockenheim, Monza… Egyre erősebbek és erősebbek lettünk a folytatásban, és folyamatosan tettünk egy lépést egyre feljebb.”

„Ugyanakkor nézzék, most itt vagyunk Mexikóban, kemény futamunk volt, a Ferrarik ismét gyorsabbak voltak nálunk. Tagadhatatlan, hogy nagyon közel voltunk egymáshoz a teljesítmény tekintetében az év folyamán, és még mindig vitatható, hogy vajon mi rendelkezünk-e a legjobb csomaggal vagy sem, de csapatként bárki másnál jobban működtünk.”

Még több F1 hír:

Ami az utóbbi két nagydíjat illeti, nem hagyják ennyiben a dolgot, ki akarják deríteni, mi ment félre Austinban és Mexikóban.

„Még mindig van tennivalóm”- mondta Hamilton. „Vissza kell menni a gyárba, riasztani a srácokat, hogy rájöjjünk, miként tudunk visszatérni és megnyerni a következő futamokat. Fogalmam sincs, miért szenvedtünk ennyire az utóbbi kettőn, és mindnyájan érezzük a fájdalmat, amiért nem nyertük meg ezeket”- fogalmazott az ötszörös világbajnok.

„Meg kell nyerni a konstruktőri címet, amivel kapcsolatban tudom, még többet fog jelenteni a srácoknak a gyárban. Erre koncentrálunk. Nem rossz zárása ez a szezonnak, de legvégül még meg kell nyerni a konstruktőri címet. Ma buktunk pár pontot a Ferrarival szemben, és tényleg hozni akarom a csapatnak – még meg kell nyernünk két versenyt.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton Vettel erős asszisztálásával lett ötszörös F1-es világbajnok
Következő cikk Ericsson nagyon dühös volt Leclerc előretolása miatt Mexikóban

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország