Hamilton: továbbra sem egyértelműek a versenyzés szabályai

Lewis Hamilton elmondta, a versenyzésre vonatkozó előírások még mindig „nem egyértelműek”, hiába volt egy hosszú versenyzői megbeszélés Katarban a brazíliai események miatt.

Max Verstappen, Red Bull Racing, and pole man Lewis Hamilton, Mercedes, in the Post Qualifying Press Conference

Fotót készítette: FIA

Max Verstappen, kinek manővere miatt volt elsősorban szükség erre a hírek szerint egy órásnál is hosszabb eligazításra, kifejtette, hogy szerinte viszont a végén már egészen érthetővé vált számukra, hogy mit lehet és mit nem.

A holland elmondta, hogy a versenyzők megosztották a véleményüket, az FIA pedig elmagyarázta, milyen folyamat mentén születnek a vitatható döntéseik. A két bajnokaspiráns tehát eltérő véleményen van azzal kapcsolatban, hogy mennyire volt hasznos a legutóbbi megbeszélés.

Az időmérős győzelmét követően Hamiltontól megkérdezték, hogy most már világos-e számára, mit tehet meg a védekező pilóta. „Nem” – felelte gyorsan. „Nem egyértelmű. Mindenki, kivéve talán Maxot, az érthetőség kedvéért tette fel a kérdéseit.”

Még több F1 hír:

„Még mindig nem tudjuk, mik a pálya határai. Az már biztos, hogy nem a fehér vonal, így előzésnél egyszerűen csak megpróbáljuk, aztán…” Lesz, ami lesz, gondolhatta a hétszeres bajnok. „Mi csak következetességet akarunk. Szóval egy előző futamhoz hasonló helyzetben akkor mindenki esetében ugyanolyannak kell lennie, és ez rendben is van.”

Verstappen még hozzátette: „Mindenki más, nem igaz? Mindenki máshogy megy neki az előzésnek, a védekezésnek, a támadásnak, ezért is nehéz az FIA-nak mindenkit egy nézőpontra hoznia. A döntéseket persze ők hozzák, de a véleménye mindenkinek eltérő.”

„Szerintem hosszú utat tettünk meg, és hosszú volt maga a megbeszélés is. A végére úgy vélem, elég világos volt minden” – mondta a bajnoki éllovas, aki ezzel lényegében teljesen máshogy látta a dolgokat, mint Hamilton.

 

A brit még megemlítette, hogy amennyiben kerék a kerék ellen fog csatázni valakivel vasárnap, akkor ő úgy fog hozzáállni, hogy a Brazíliában látottak rendben vannak. Ennek ellenére az eltérő versenybírók akár máshogy is ítélkezhetnének egy ugyanolyan helyzetben.

Valtteri Bottas, aki a harmadik helyen zárta a katari időmérőt, hozzátette, hogy ezek a döntések mindig pengeélen táncolnak, de számukra a döntések következetessége a legfontosabb, arra azonban érzése szerint továbbra sem kaptak jó magyarázatot, hogy pontosan mi megengedett és mi nem a versenypályán.

„Minden előzés, minden védekezés más, ezért biztos vagyok, hogy a legjobb munkájukat próbálják végezni, legyen szó büntetésről vagy sem. Nem hiszem, hogy sok minden változik, de legalább úgy fogunk belemenni a helyzetekbe, hogy ami Lewis és Max között történt Brazíliában, az rendben van. Ezt jó tudni.”

Amikor egy csapat nem érti, mitől olyan gyorsak

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Bottast és Sainzot is beidézték a sárga zászló figyelmen kívül hagyása miatt
Következő cikk Íme a 2021-es Forma-1-es Katari Nagydíj rajtrácsa! (frissítve)

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország