Hamilton többször is tárgyalt a Ferrarival

A hetedik világbajnoki címét a Török Nagydíjon bebiztosító Lewis Hamilton arról nyilatkozott, hogy többször is tárgyalt a Ferrarival, azonban sosem volt közel ahhoz, hogy a vörös istállóhoz szerződjön.

Sebastian Vettel, Ferrari SF1000, Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

Lewis Hamilton Forma-1-es pályafutása már a 2007-es szezon óta tart, azonban e 14 szezon alatt mindössze 2 csapatnál fordult meg: a McLarennél és a Mercedesnél. Korábban lehetett hallani olyan pletykákat, hogy a brit versenyző a Ferrarival tárgyal, ezt pedig meg is erősítette a hétszeres világbajnok.

„Sosem voltam igazán közel ahhoz, hogy aláírjak a Ferrarihoz. Számos alkalommal tárgyaltunk, de nem mentünk tovább annál, mint hogy feltérképezzük a lehetőségeinket” – mondta Hamilton az olasz La Gazzetta dello Sportnak.

Még több F1 hír:

„A pozíciónk sosem volt ugyanolyan, és én azt gondolom, hogy a dolgok okkal történnek. Őszintén mondom, az utóbbi években a szerződésem mindig máskor futott ki, mint a többi versenyzőé.”

Nemrégiben a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff azt nyilatkozta, hogy pár nap múlva elkezd tárgyalni Hamiltonnal, a brit pilóta pedig a nyilatkozatai alapján jól érzi magát a német autógyártó csapatánál.

„Emlékszem, hogy amikor először ott sétáltam a gyárban, azt gondoltam, hogy ezek az emberek a versenyzésre költik a pénzüket, nem a megjelenésre” – mesélte Hamilton.

 

„Nagyon hittem a McLarenben, de voltak bizonyos elvárásaik arról, hogy egy pilótának hogyan kell viselkednie, ami összeütközött az én nonkonformista személyiségemmel.”

„Mielőtt a Mercedeshez szerződtem volna, azt mondtam nekik, hogy én más vagyok, mint a többiek. Hagyjátok, hogy önmagam lehessek, és hogy kísérletezhessek, mert meg kell találnom magamat. Viszont segíteni fogok nektek a márkátok fiatalokhoz való eljuttatásához.”

Ekkora a különbség a csapattársak között az időmérőkön…


Az F1 a második bahreini futamon az „ovál” vonalvezetést fogja használni decemberben, amelyet még nem láthattunk a formulaautózás királykategóriájában. Most egy onboard felvételen megnézhetitek, hogyan fest egy kör az „oválon” az Assetto Corsában.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Ekkora a különbség az időmérőkön a csapattársak között a Török Nagydíj után
Következő cikk Perez: Az F1-ben nem csak a versenyző sebessége számít…

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország