Forma-1 Katari Nagydíj

Hamilton tisztázta álláspontját az Andrettivel kapcsolatban

Michael Andretti talán már nagyon örült, hogy csapata Forma-1-es törekvései Lewis Hamilton személyében nagy nevű támogatóra akadtak, azonban a hétszeres világbajnok pontosított álláspontján.

Lewis Hamilton, Mercedes-AMG tours the track on a scooter

A Katari Nagydíj előtti sajtótájékoztatón szóba került, hogy az FIA elfogadta az Andretti Global nevezését a Cadillac oldalán a Forma-1-be, amit többen örömmel fogadtak, úgy tűnt, közéjük tartozik Lewis Hamilton is közéjük tartozik:

„Mindig is úgy éreztem, hogy nincs elég autó a rajtrácson. És bár tudom, egyértelműen lesznek olyan emberek, akik nem örülnek annak, hogy támogatóan állok a dologhoz, de szerintem ez nagyszerű, hiszen még több munkalehetőség lesz, két ülés elérhetővé válik, és esetlegesen egy női versenyző is bekerülhet a mezőnybe.”

Ez alapján úgy tűnhetett, hogy konkrétan az Andretti érkezésének örülne, az X-en (leánykori nevén: Twitter) azonban az első szabadedzés előtt pontosított: „Nem, nem az Andrettit támogatom, csak azt, hogy a jövőben legyen egy újabb csapat, amennyiben ezzel sokszínűbbé válik a sportágunk.”

Támogatóan nyilatkozott egyébként az ügyben Max Verstappen is, aki nem változtatott az álláspontján, míg az egyik elbukott csapat tulajdonosa, David Dicker álszentséggel vádolta a szövetséget és a Forma-1 csapatait, erről itt lehet olvasni.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Rekordbeállításra készül Katarban a Red Bull Racing
Következő cikk ÉLŐ F1-ES KÖZVETÍTÉS: Katari Nagydíj - Időmérő (LIVE)

Legjobb hozzászólások

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Kiadás

Magyarország Magyarország