Hamilton teljes mértékben vállalja a felelősséget a hibájáért

Lewis Hamilton a Brazil Nagydíj után elmondta, teljes mértékben vállalja a felelősséget Alex Albon elleni manőveréért, és hibájáért, és elmondta, talán kicsit túlságosan Verstappen elkapásán járt az esze.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotót készítette: motosport.com

Lewis Hamilton a Brazil Nagydíj utolsó előtti körében találkozott össze Alex Albonnal, aki így egy valószínű dobogós helyezéstől esett el, ám a britet is öt másodperces büntetéssel sújtották, úgyhogy neki is át kellett adnia a harmadik helyet Carlos Sainznak. 2019 mercedeses világbajnoka így látta az esetet:

„Mindig nagy kérdés, hogy mikor kell ilyenkor próbálkozni. Másfél körünk volt hátra, azt hiszem. Ott volt a lehetőség, gyorsabb voltam a kilencesben, lőtávolba kerültem, hát lőttem. Elsősorban az járt a fejemben, hogy hogyan kapom el Maxot, amire elég csekély volt az esély, de a célom ez volt.”

Még több F1 hír:

„Megbüntettek végül. Minden ellenérzés nélkül elfogadom, mert én jöttem hátulról. Ahogy mondtam, nem ez volt a szándékom, nem szoktam ilyet csinálni, kilökni másokat. Utólag talán várhattam volna a célegyenesig, de hát utólag mindenre van megoldás. Lesz még alkalmunk megküzdeni, és nem ez lesz az utolsó alkalom, hogy dobogós helyen autózott, rengeteg remek verseny vár még rá. Bármennyire keserű pirula lehet neki is ez, azért remélem, ő is fog tanulni belőle.”

A büntetésre nincs semmi reakcióm. Elfogadom a felelősséget, és ennyi. Én jöttem hátulról, én értem hozzá, nem pedig fordítva. Nem láttam még a visszajátszást, szóval nem tudom, mennyire nézett ki rosszul, de ahogy mondtam már, úgy tűnt, van lehetőségem, meg akartam ragadni, nem jött össze. Elnézést kérek Alextől, felteszem a kezeimet, és megyek tovább.”


Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Norris elégedett, de javulniuk kell a kemény keveréken
Következő cikk Hülkenberg szerint a verseny nyitott

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország