Hamilton "szürreálisnak" nevezte, hogy el tudott menni Verstappen mellett
Miután megelőzte és Max Verstappen előtt végzett a Brazil Nagydíj szombati sprintfutamán, Lewis Hamilton alig tudta elrejteni örömét afelől, hogy a Mercedes kezd magára találni.

Lewis Hamilton „szürreális” élménynek nevezte a Brazil Nagydíj szombati sprintfutamát, ahol a Mercedes talán idén a legerősebbnek tűnt. Csapattársa, George Russell számos körön keresztül lihegett az éllovas Max Verstappen nyakán, mielőtt megelőzte volna a győzelemért, míg Hamilton a nyolcadik helyről mászott fel a harmadikra, szintén megelőzve a hollandot.
A második helyen célba érő Carlos Sainz rajtbüntetése miatt Russell-Hamilton lesz a sorrend vasárnap este, ezzel kapcsolatban pedig a Viaplaynek nyilatkozva nem tudta elrejteni örömét az ismét formába lendülő Mercedes miatt.
„Jó érzés újra lendületben lenni. Már az, hogy megelőztünk ma egy Red Bullt, szerintem ez az első alkalom idén, hogy elmentünk egy Red Bull mellett. Nagyon szürreális volt. Nagyon hosszú ideje nem tudtuk őket megelőzni, nagyon büszke vagyok mindenkire a csapatnál.
Arra a kérdésre, hogy a teljes versenytávon is fenn tudja-e tartani jó formáját a Mercedes, Hamilton optimistán válaszolt: „Szerintem az időjárástól függ ez, de az autó nagyon jónak tűnt ma. Éjjel kicsit dolgoznunk kell, hogy lássuk, min tudunk még állítani – nem, mintha állíthatnánk bármin is, csak lássuk, mivel lehet a megfelelő egyensúlyt elérni.”
Ha a Mercedes nem tudja a hátralévő két futam egyikét megnyerni, 2022 lesz az első évük 2011 óta, hogy nem szereznek futamgyőzelmet. Ha az Interlagoson korábban háromszor is nyertes Hamiltonnak nem sikerül ez, akkor 2007 óta tartó Forma-1-es karrierje során először lesz olyan szezonja, amikor nem állhat a dobogó tetejére.
Így magyarázta Christian Horner a Red Bull szombati gumiválasztását.
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.