Hamilton szorosabb időmérőre számít a Magyar Nagydíjon

A Mercedes pilótája, Lewis Hamilton volt a leggyorsabb a Magyar Nagydíj első szabadedzésén, míg a második szabadedzést esős körülmények között rendezték meg. A brit pilóta nem akar sok következtetést levonni az FP1-ből.

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Fotót készítette: Charles Coates / Motorsport Images

A Magyar Nagydíj első szabadedzésén Lewis Hamilton, a második szabadedzésén pedig Sebastian Vettel volt a leggyorsabb – igaz, az FP2-n az eső miatt sokan nem is futottak mért kört, és ide tartozott Lewis Hamilton is.

A Mercedes hatszoros világbajnoka nem akar komoly következtetéseket levonni abból, hogy a két Mercedes nagyon gyors volt az első szabadedzésen, és úgy gondolja, a Red Bull most is nagyon erős lesz a Hungaroringen.

Délelőtt te voltál a leggyorsabb, ráadásul a kemény gumin – jól kezdődött a hétvége?

„Igen, jól sikerült az első edzés, mindent megcsináltunk, amit terveztünk. Nagy kár, hogy esett ma az eső. Furcsa, hogy nyár van, ennek ellenére sorozatban a második hétvégén fogad minket ilyen idő. Így nem igazán tudtunk semmit csinálni a második szabadedzésen.”

Pontosan úgy működött a kocsitok, ahogyan azt szerettétek volna? A Racing Pointok kivételével mindenkit megvertetek legalább egy másodperccel…

 

„Nos, én nem sokat olvasok ki ebből. Mindenki különböző programokat futott, más szárnybeállításokkal és üzemanyagmennyiséggel ment, ahogy a motort sem egyformán tekerte fel mindenki.”

„Nálunk minden rendben ment, szerintem sokkal közelebb lesz egymáshoz a mezőny a harmadik szabadedzésen és az időmérőn. De erről nem fogunk többet megtudni addig, amíg nem veszünk részt egy másik szárazpályás edzésen.”

Mit mond a csapat az időjárás-előrejelzésről?

„Ezt nem tudom. Szerintem valami hasonlóra számítottunk, és ki tudja, lehet, hogy holnap egész nap esni fog az eső. És ki tudja, hogy mi lesz vasárnap? Személy szerint én remélem, hogy száraz lesz az időmérő és a verseny is. Ezen a pályán kiváló száraz körülmények között vezetni, esőben viszont nagyon trükkös a dolog.”

A legutóbbi esős teljesítményed miatt magabiztos vagy az autóban? Akkor nagy előnnyel pole-t szereztél.

„Egyik autó és egyik versenyző sem tökéletes. Mi csak próbálunk tovább építeni az erős alapunkra. Kiváló kocsink van, de továbbra is tanulunk róla. Próbáljuk megérteni a kis részleteket és vizsgáljuk, hogy min változtathatunk még.”

„Kiválóan teljesítettünk az esőben Ausztriában. Itt kicsit más a helyzet, nagyobb leszorítóerővel megyünk, de a pálya sokkal csúszósabbnak tűnik. Ha esős időmérő jön, nem az lesz, mint előző héten volt. De egyébként ki tudja? Lehet, hogy ismét megfelelő munkát fogok végezni. Majd meglátjuk.”

Kit tartasz a legveszélyesebbnek a saját szempontodból?

„Nem igazán láttam még a köridőket, nem tudom, hol állnak a többiek. Arra számítok, hogy ezen a hétvégén kisebbek lesznek a különbségek, mert ez nem egy erő-igényes pálya. És ahogy tudjátok, a Ferrari sok motorerőt vesztett a tél folyamán.”

„De ez itt nem kellene, hogy problémát jelentsen nekik, ezen a hétvégén sokkal fontosabb a leszorítóerő és a csomag mechanikai tapadása. Remélem, hogy szorosabb lesz a mezőny: a Renault jól teljesít, a McLarenek fantasztikusak, és érdekes lesz látni, hogyan teljesítenek ezen a versenyhétvégén.”

„A Racing Point is fantasztikus munkát végez, ezt pedig izgalmas látni. A Hungaroring viszont egy Red Bull-pálya. A Red Bull mindig nagyon erős itt, ezért arra számítok, hogy kemény csatát fogunk vívni velük.”

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Lewis Hamilton, Mercedes F1 W11

Fotó készítője: Mark Sutton / Motorsport Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Erősen kezdett a Renault a Magyar Nagydíjon, és okosan taktikáztak
Következő cikk Albon: hasonló gondokkal küzdünk, mint eddig

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország