BRÉKING

Hamilton Szingapúrban a harmadik győzelmére készül, Rosberg pedig mostantól mindent belead!

Hamilton Monza után nagyon magabiztosan érkezik meg Szingapúrba, ahol már két győzelmet is szerzett. Rosbergnek mindeközben nem maradt más választása ha idén bajnok akar lenni: mostantól "dupla vagy semmi".

Lewis Hamilton

„Monza egy csodálatos hétvége volt a számomra – az egyik legjobb a Forma-1-es pályafutásom alatt. Az autó, amit a csapat épített egyszerűen hihetetlen és ezt nem tudom eléggé megköszönni nekik. Kár, hogy Niconak és a csapatának ki kellett állnia – de tudom, hogy vissza fog térni, és már alig várom a következő csatánkat Szingapúrban.”

„Ez a verseny mindig a szezon egyik csúcspontja – egy nagyszerű város, ami káprázatosan néz ki villanyfény mellett, a trükkös pályával – a kedvenc pályatípusom. Két teljes órán keresztül 100%-osan koncentráltnak kell maradnod, ami keményebb, mint amilyennek hangzik különösen az őrült páratartalommal. Egy kis hiba, és máris kiestél, szóval kritikus, hogy maximálisan koncentrálj. Már kétszer nyertem ott – mindkétszer poleból, ami azt mutatja, hogy az időmérő mennyire fontos. Nem lesz könnyű megszerezni a harmadikat – egyáltalán nem. Most azonban keményen nyomom, és ezért küzdök majd.”

//

BRÉKING! Lefújhatják a Szingapúri Nagydíjat! fotó: dppi

Posted by www.f1-live.hu on Sunday, September 13, 2015

Nico Rosberg

„Nyilvánvaló, hogy Monza nem a tervek szerint alakult, hiszen végül nem sikerült jó eredményt elérni még akkor sem, ha olyan közel voltunk hozzá. Most már az utolsó hét versenyre koncentrálok, azzal a hozzáállással, hogy nincs vesztenivalóm. Mindig támadni fogok, és nem adom fel a harcot. Semmi esetre sem.”

„Szingapúr az egyik kedvenc versenyem, szóval jó lesz itt belevágni. Ez mindenkinek kemény – fizikálisan és mentálisan egyaránt – de én imádom az ilyen kihívást. Tavaly csak pár ezreddel maradtam le a poleról, és a versenyem is jól alakult, amíg a kormány hibája miatt ki kellett állnom. Tudom, hogy ott megvan a tempóm a győzelemhez, szóval abban reménykedek, hogy tiszta hétvégém lesz és esélyem lesz rá, hogy a villanyfény alatt szabadjára engedjem az ezüstnyilamat.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Hamilton a közösségi média királya: 7.77 millió rajongó a neve mellett
Következő cikk Button nem hisz a csodákban: Szingapúrban azért reméli, hogy végre kicsit élvezheti is a versenyzést!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország