Hamilton: Szerintem nincsenek nagy gyenge pontjaim

A Mercedes versenyzője, Lewis Hamilton úgy gondolja, nincsenek nagy gyenge pontjai, annak pedig nem örült, hogy a második mérnöke 2019-re átkerült Bottas csapatához, viszont megérti a döntését.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, celebrates winning the world championship

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, celebrates winning the world championship

Steve Etherington / Motorsport Images

2019-re Lewis Hamilton második mérnöke Valtteri Bottas csapatához került, ahol a főmérnöki szerepet kapta meg. A brit pilóta nem örült ennek, emellett azt is elárulta, úgy gondolja, nincs nagy gyengesége. Erről az Auto Motor und Sportnak beszélt.

Problémát jelent, amikor a csapaton belül a mérnökök átmennek a másik versenyzőhöz?

„Arra gondolsz, hogy a második mérnököm Valtteri főmérnökévé vált? Ez biztosan nem segített… keményen kell dolgoznod azon, hogy felépüljön a bizalom közted és a mérnökeid között. Bonóval és a többi mérnökkel kiváló csapattá kovácsolódtunk. Minden évben megkérdezem tőlük, hogy mit tehetnék még értük, aminek segítségével ők is többet tudnának tenni értem.”

„Nagyon jól kell ismernetek egymást. Ezek a mérnökök órákon keresztül tudnak koncentrálni valamire. Nekem ez körülbelül 23 percig megy. Ezt követően kávészünetet kell tartanom, hogy aztán folytathassam a következő 23 perccel.”

További híreink:

„Ricky egy nagyon tehetséges mérnök. Nem csoda, hogy feljebb akart lépni. És ez a lehetőség Valtteri csapatánál találta meg. Valószínűleg sikerült belőle többet kihoznom, mint amennyit gondolt, és vice versa.”

„Amikor pedig hirtelen elkezdhetett dolgozni a másik autón, minden bizonnyal azt mondta: „Figyelj, Valtteri, Lewisszal így csináltuk, te miért csinálod ezt másképp?”. Valtteri csapata most elég hasonlóan csinálja a dolgokat, mint az én csapatom.”

„Szóval újra el kellett gondolkoznom, hogy min csavarhatnék egyet, hogy egy kicsit más irány vételével még többet hozzak ki magamból. Viszont amikor közel vagy a 100 százalékhoz, nehéz előhúzni egy ászt.”

Ez hihetetlenül fárasztónak tűnik. Néha visszatekint az ember azokra az időkre, amikor még sokkal kisebb volt a mérnökök hatása, és amikor minden a pillanatról szólt az edzéseken vagy a versenyen. Te is vissza szoktál emlékezni arra, amikor csak te voltál és a cockpit?

„Nekem tetszik a mostani időszak. Akkoriban nem tudtam ennyit. Ha tudtam volna régen, amit most tudok, akkor sokkal jobban teljesíthettem volna. Ha nem fejlődtem volna 2007 óta, valószínűleg már nem is lennék ebben az üzletben.”

Még több F1 hír:

„Jó látni, hogy ahogy nehezednek a feladataid, úgy erősödsz. Amikor rengeteg munkát raksz a dologba, néha kettőt előrelépsz, aztán ötöt vissza. Viszont ettől egy ponton erősebbé válsz, ami kiváló érzés.”

Vannak olyan területek, amelyekben úgy érzed, lemaradásod van?

„Nem hiszem, hogy lennének nagy gyenge pontjaim. Próbálok mindenre figyelni. Ha kifejezetten egy gyengeségre fókuszálnék, akkor az elvonná a figyelmet más területektől. Például lehetnék erősebb fizikailag. De a jelenlegi szintem is elég a Forma-1-hez.”

„Nem segítene, ha heti öt maratont futnék, csak túl sok energiámat emésztené fel. Nem arról szól az egész, hogy elutazok a versenyre, ott vezetek, aztán visszafutok haza. Nagyon sok kötelezettségem van, és könnyen negatív oldalra eshetek, ha túl sokat edzek.”

„És biztosan nem könnyű velem dolgozni, ugyanis nagy elvárásaim vannak. Viszont elég jól tudok figyelni a testemre, és tudom, mit várhatok tőle. Néha lemondok egy hétfői megbeszélést a mérnökömmel, mert úgy érzem, hogy kivagyok. Aztán megmondom nekik, hogy halasszuk el keddre, mert előbb aludnom kell.”


 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A 2020-as szabályváltoztatások: fékek, biztonsági rendszerek – 3. rész
Következő cikk Képeken az 51 éves Michael Schumacher 91 F1-es győzelme: lenyűgöző!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország