Hamilton szerint Vettel még mindig világbajnok lehet idén

Lewis Hamilton a nagy előnye ellenére szerint Sebastian Vettel még mindig megnyerheti az egyéni kiírást a Ferrarival.

Amerikában az egyik cím sorsa matematikailag is eldőlt, bár ez már elég régóta nem volt kérdés a Mercedes részéről. A németek az idei évre is egy nagyon erős autót rakta össze, és köszönhetően annak, hogy Valtteri Bottas az év első felében jól teljesített, megalapozták a sikerüket Lewis Hamiltonnal, aki pedig élete formában versenyez.

Austinban zsinórban a negyedik alkalommal emelhették a magasba a győztes trófeát a németek, akik ma a főhadiszállásukon egy nagy fogadási és világbajnoki partit rendeznek. Sok idejük azonban nem marad erre, mert ezen a hétvégén Mexikóban fog versenyezni a Forma-1 mezőnye.

Három futammal a 2017-es szezon vége előtt Hamilton 331 pontot számol, míg Vettel neve mellett mindössze 265 egység szerepel. Ez már igencsak jelentős különbség, de a brit nem bízza el magát.

„Amíg matematikailag nem az enyém a cím, semmit sem vehetek biztosra. Lehetséges, hogy jobb helyzetben vagyok, mint Sebastian, de ez a Forma-1, egy technikai sport. Még mindig van esélye, és a Ferrari egy nagyon erős rivális.” – mondta Hamilton.

 

„Ezen a hétvégén azonban mi voltunk a legjobbak. Lehengerlő volt az autó, és azt nagyon jó volt vezetni. Bizonyítottuk, hogy egy nagyon egységes csapat vagyunk, és képesek vagyunk fejlődni. Hosszú volt az út, míg elértünk ideáig, de most ideje, hogy befejezzük a munkát. A munka egyik részét elvégeztük, és megvédtük a konstruktőri címet.”

„Az utolsó futamok nem lesznek könnyűek, és biztos vagyok benne, hogy Mexikóban is egy izgalmas versenyben lesz részünk. Ez már az a szint, amikor mindenre figyelned kell, és nyilvánvalóan talán számolgatsz is. Ennek ellenére most is nyerni akarok, és így lesz Brazíliában és Abu Dhabiban is.”

 
Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Versenyzők Lewis Hamilton , Sebastian Vettel
Csapatok Ferrari , Mercedes
Cikk típusa Motorsport.com hírek