Hamilton szerint Verstappen "magára van hagyva" a Red Bullnál

Lewis Hamilton közvetetten megkérdőjelezte Alex Albon pozícióját a Red Bullnál, miután úgy fogalmazott, Max Verstappennek „magára hagyva” kell megpróbálnia a Mercedesekkel küzdeni.

Race Winner Lewis Hamilton, Mercedes-AMG F1 celebrates on the podium with Max Verstappen, Red Bull Racing and the champagne

Charles Coates / Motorsport Images

A Belga Nagydíj kimenetele ismerős volt, hiszen Verstappen apait-anyait beleadva próbált zárkózni a két Mercedesre, de végül a harmadik hellyel kellett beérnie. Kicsivel hátrébb, Verstappen csapattársa, Alex Albon másféle küzdelmekben vett részt, ami miatt a Red Bullnak kicsit jobban kell iparkodnia, mint riválisaiknak.

Miközben Hamilton és a Mercedes egyre inkább távolodnak a bajnokságban, a hatszoros világbajnok a Skynak nyilatkozva elmondta, az, hogy nem ketten üldözik őket, probléma: „Amikor a Red Bullokra nézünk, el kell ismernünk, hogy nagyon jó autójuk van.”

„Az emberek legyinteni szoktak erre, de nagyon erős a kocsi és Max remek munkát végez vele. Sajnos ott nem mindkét versenyző olyan, mint Valtteri és én. Emiatt nehezebb nekik. Én is tapasztaltam ezt, még amikor a McLarennél én voltam az első számú pilóta.”

Még több F1 hír:

„Szóval a Red Bullnak van egy ilyen csomagja és Max egy kicsit magára van hagyatva. Én nagyon örülnék, hogyha egy kicsit nagyobb lenne a küzdelem, de ez nem tőlem függ, én csak csinálom továbbra is, ami a dolgom.”

Hamilton arról is beszélt, hogy a Pirelli gumijai sem tesznek jót a műsornak, mivel miattuk van az, hogy a versenyek a rajttól a célba érkezésig a gumikezelésről szólnak: „A mai nap a gumikról szólt. Az, hogy mindenki ezt az egy kiállást nyomja, elég unalmas. Elvégre mindannyian csak a gumikkal szórakozunk, és az nem verseny. Mindannyian óvatoskodunk. Általában nem ez szokott lenni, de ma túl nagy volt a rizikó.”

Albon eközben, miután a hatodik helyen végzett Daniel Ricciardo és Esteban Ocon kettőse mögött, úgy gondolja, hogy a közepesekre való váltás a futamon hátráltatta őt. A Sky F1-nek mondta el: „Talán nem a közepesek voltak a jó választás.”

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Alex Albon, Red Bull Racing RB16

Fotó készítője: Andy Hone / Motorsport Images

„Őszintén szólva nem tudom. Úgy érzem, a lágyon elég jól mentem. Azt már a verseny előtt is tudtuk, hogy a Renault-kat nehéz lesz megelőzni. A DRS-sel is kb. csak ugyanolyan gyorsak voltunk, szóval nem nagyon lehetett csinálni bármit is.”

„Kijöttünk a közepesekért, azokkal sem volt baj, de előznöm kellett velük és nagyon kellett nyomnom a kettes szektor után, hogy elég közel maradjak ahhoz, hogy az ötös kanyar felé legyen esélyem próbálkozni. Frusztráló volt, mert emiatt gyorsan meghaltak. A mi döntésünk volt, nem számítottunk ilyen túlmelegedésre.”

Horner ehhez képest nem lát akkora egyenlőtlenséget a két pilóta között.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez

Ajánlott videó:

Előző cikk Toto Wolff reagált Bottas üzenetére az előzési módról
Következő cikk Ricciardo úgy érzi, valami fontosra találtak rá

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország