Hamilton szerint unalmas "felvonulás" lesz a a kvalifikációs sprintfutam

Az F1 következő futama, a Brit Nagydíj történelmi mérföldkő lesz a sportág történetében: először láthatunk majd kvalifikációs sprintfutamot, ami a vasárnapi futam rajtsorrendjéről dönt majd. A vélemények megoszlanak az új formátum sikerességével kapcsolatban.

Lando Norris, McLaren MCL35M, Lewis Hamilton, Mercedes W12

Lando Norris, McLaren MCL35M, Lewis Hamilton, Mercedes W12

Sam Bloxham / Motorsport Images

A jövő heti Brit Nagydíj hétvégéjén láthatunk majd először kvalifikációs sprintfutamot az F1 történelmében. A hozzávetőlegesen 100 km hosszú minifutam a vasárnapi nagydíj rajtsorrendjét lesz hivatott eldönteni, az első három helyezett ráadásul pontokkal is gazdagodik majd.  

A kvalifikációs sprintfutamnak köszönhetően a hagyományos időmérő edzés lebonyolítására már péntek délután sor kerül. Az itt kialakuló sorrend határozza majd meg a szombati, 17 körös sprintfutam rajtsorrendjét.

Míg az F1 sportszakmai igazgatója, Ross Brawn "100 kilométernyi extra akciót" vár az ötlettől, Lewis Hamilton szerint a sprintfutam jó eséllyel eseménytelen felvonulásba torkollik majd, ahol alig látunk előzéseket. 

"Jó eséllyel egymás mögött vonatozunk majd" - mondta Hamilton. "Remélhetőleg lesz majd néhány előzés, de nem valószínű, hogy túl izgalmas lesz."

Az F1 tehát úgy döntött, ha óvatosan is, de szakít a sport hagyományaival. A Brit Nagydíj pole-pozíciót elérő versenyzője nem a pénteki időmérő leggyorsabbja, hanem a kvalifikációs sprintfutam győztese lesz majd. A Mercedes világbajnoka nem igazán szeretne állást foglalni ezzel kapcsolatban. 

"Meglátjuk, mi történik majd. Nem látom értelmét ítéletet hirdetni azelőtt, hogy kipróbáltuk volna."

A versenyzők a futamtól eltérően szabadon választhatnak majd gumikeveréket a szombati sprintfutamra. A Ferrari versenyzője, Carlos Sainz Hamiltonhoz hasonlóan szintén kételkedik abban, hogy sok előzést láthatunk majd. 

Még több F1 hír:

"Az, hogy csak 17 kört kell teljesíteni egy adott keveréken, elméletben lehetőséget ad majd arra, hogy szórakozzunk egy kicsit. Ti is tudjátok azonban, hogy még így is nehéz lesz előzni. Meglátjuk, mi sül ki belőle" - mondta Sainz. 

Az Alfa Romeo versenyzője, Antonio Giovinazzi már valamivel optimistább volt társainál, ami a kvalifikációs sprintfutamokat illeti.

"Csak 100 km lesz a táv, ami nem túl sok. Nem hiszem, hogy bármi gond lenne majd, de majd térjünk rá vissza jövő héten, szombat este!" - fogalmazott az olasz. 

Ocon reméli, az Alpine minél több elemet kicserél majd autójában

 

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso és az Alpine a tökéletességet hajszolja 2022-re
Következő cikk Glock: nincs olyan szabály, hogy csak a belső íven lehet előzni az F1-ben

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország