Hamilton szerint nem pazarolták el az oroszországi sanszukat

Lewis Hamilton megnyerte az Orosz Nagydíjat, de közvetlen riválisa, Max Verstappen a második helyen futott be, hiába indult csak a mezőny legvégéről. Ezzel tehát nem tudták feltétlenül kihasználni a Red Bull szorult helyzetét, a brit azonban nem így látja.

Lewis Hamilton, Mercedes, 1st position, celebrates with his team after the race

Fotót készítette: Steve Etherington / Motorsport Images

Hamilton ugyan a verseny végén elhozta a 25 pontot, de Verstappen is szerzett 18-at, ennek köszönhetően pedig a Mercedes pilótája csak két egységgel tudta átvenni a vezetést a bajnokságban, pedig lehetett volna ez sokkal jobb is az ő szemszögéből.

A gondok azonban már a szombati elrontott időmérővel megkezdődtek, vasárnap pedig hiába került Valtteri Bottas közvetlenül Verstappen elé, a finn nem tanúsított komoly ellenállást, így ezt a kártyát sem tudta maximálisan kijátszani a csillagos istálló.

Még több F1 hír:

Ha Monzát is idevesszük, akkor most talán jóval nagyobb különbségnek kellene lennie a két ellenfél között, de nyilván nem ez a helyzet. Hamilton viszont mégsem érzi úgy, hogy elherdálták volna a nagy sanszot.

„Nem csak erről a két futamról van szó, mert több olyan helyszín is volt már idén, ahol nem maximalizáltunk csapatként, a pilóták sem, de ennek ellenére még versenyben vagyunk, és még tudunk is javulni” – mondta.

„Természetesen vannak olyan dolgok, amelyeket megpróbálunk még jobban csinálni a jövőben, de sosem fogjuk feladni, haladunk előre, nyomjuk tovább, reményteljesek maradunk és elvégezzük a munkát.” Persze nem kizárólag a Mercedes szalasztott el lehetőségeket idén.

 

Verstappennek ott volt a bakui defektje, a silverstone-i és hungaroringi balesete, amelyekről nem ő tehetett, továbbá Olaszországban is nullázott. A hollandnak így több kiesése van Hamiltonnál, de több futamgyőzelme is, a labda pedig folyamatosan átkerül az egyik térfélről a másikra.

A hétszeres bajnok pedig úgy látja, ez egészen az utolsó kockás zászlóig így lesz. „Kétséget kizáróan kemény lesz. Szerintem a szezon kétharmadában náluk volt az előny. Persze rengeteg váratlan esemény is ért mindkettőnket. Még minden nyitott a következő viadalokon.”

„Úgy vélem, erős pályák következnek az ő szempontjukból, és arra számítok, hogy továbbra is szoros marad. Csak reménykednünk kell néhány jó futamban” – fogalmazott Hamilton Szocsit követően.

Russell szerint Norris helyzetében nem volt jó döntés

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Binotto ígéri, Sainz is a „lehető leghamarabb” megkapja az új motort
Következő cikk Az FIA-nak nincs problémája Alonso sajátos szabályértelmezésével

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország