Hamilton szerint nem az 1000 kilométeres teszt miatt versenyképes a Mercedes

Lewis Hamilton úgy véli, hogy a Mercedes folyamatos fejlődést mutat, és a teljesítményüknek semmi köze az 1000 kilométeres teszthez.

A Mercedes továbbra is támadás alatt áll a Pirelli-vel lebonyolított gumitesztje miatt. A németeknek hamarosan a Nemzetközi Bíróság előtt kell válaszolniuk a kérdésekre, miszerint milyen módon tesztelhettek a szezon közben 1000 kilométert a 2013-as autójukkal.

Noha a Kanadai Nagydíjon a csapat mindkét versenyzője versenyképesnek tűnt és Hamilton ott állhatott a dobogón, a gárda nem gondolja azt, hogy a privát tesztje miatt lenne ilyen gyors. A futam leintését követően Nico Rosberg, Ross Brawn csapatfőnök és még a Pirelli Motorsport első embere, Paul Hembery is azt mondta, hogy továbbra is küszködnek a gumikopással.

A brit világbajnok igyekezett elhessegetni azt, hogy a Mercedes nyilvánvalóan az 1000 kilométeres tesztje miatt bánna most jobban a gumikkal.

„Úgy vélem, hogy ez a folyamatban lévő munkánk gyümölcse.” – hangsúlyozta Hamilton Kanadában a brazil O Estado de Sao Paulo lap kérdésére.

„Még mindig nem tartunk ott, ahol lenni szeretnénk. Továbbra is problémáink vannak a gumikkal. A legutóbbi két helyszín mellőzte a gyors kanyarokat, így tehát nem találkozhattunk komoly problémával. Ezzel együtt dolgoztunk néhány technikán, hogy vigyázni tudjunk a gumikra és a fékek hűtésére. Ezek mind olyan dolgok, amik segítenek ebben.”

Légy részese valami nagy dolognak

Hozzászólás írása
Hozzászólás mutatása
Bővebben erről a cikkről
Sorozat Forma-1
Cikk típusa BRÉKING