Hamilton szerint nem a csapat távozó szakembere tehet a Mercedes hanyatlásáról
Lewis Hamilton védelmébe vette a Mercedes nemrég távozott technológiai vezetőjét, Mike Elliott-tot, mivel szerinte egyáltalán nem az ő hibája, hogy az alakulat az utóbbi két évben nem hozta az elvárt szintet.
Kedden szinte a semmiből érkezett a csillagosok híre, miszerint Elliott, aki 2012 óta dolgozott az alakulatnál, elhagyta őket. Ennek kapcsán felmerülhetett a kérdés, hogy talán mindez azért történt, mert a Mercedes nem volt elégedett a szakember munkájával.
Itt fontos megjegyezni, hogy Elliott 2021-ben lett az istálló technikai igazgatója, és az ő vezetése alatt állt elő a csapat a zérópodos koncepcióval is, amely azonban összességében kudarcnak bizonyult, miközben a nyolc éve tartó veretlenségük is megszakadt. A tavalyi hibákat aztán idénre sem tudták teljesen kijavítani, a Mercedes pedig még mindig nyeretlen 2023-ban.
Idén áprilisban Elliott a saját döntése alapján pozíciót cserélt James Allisonnal, mert úgy érezte, az átfogóbb technológiai vezetői szerepkör jobban illik hozzá, mint a technikai igazgatóé, aki alapvetően sokkal többet foglalkozik a jelenlegi autó tényleges tervezésével és fejlesztésével.
Mindezek alapján tehát azt hihetnénk, hogy Elliott kudarcot vallott az utóbbi pár évben, Hamilton viszont a Brazil Nagydíj előtt arról beszélt, hogy ilyesmiről szó sincs, hiszen „egyetlen konkrét személy sem tehető felelőssé a csapat jelenlegi helyzetéért”. „Fontos megjegyezni, hogy semmi sem csak egy emberen múlik. Csapatként csinálunk mindent.”
„Rengeteg a mozgó elem a gyárban, szóval senki sem hibáztatható azért, ahol most tartunk. Mindenképpen sajnálom, hogy Mike elmegy. Már a mclarenes korszakom óta ismerem őt. Mielőtt a McLarennél versenyeztem volna, ő már ott volt. Remek a kapcsolatunk. Szerettem vele dolgozni, rendkívül intelligens személy. Gyakran beszéltem vele az aerodinamikáról. Remekül el tudta magyarázni a dolgokat, szóval sokat tanultam tőle.”
„Most azonban úgy döntött, továbblép és valami másba kezd. A lehető legjobbakat kívánom neki, és rendkívül hálás vagyok azért, amit a csapatért tett. Tudom, hogy bármibe is kezd, sikeres lesz, mert elképesztő agya van” – fogalmazott Hamilton a távozó Elliott kapcsán.
A Mercedes tavaly győzni tudott Interlagosban. Vajon idén megismételhetik ezt? Toto Wolff szerint nem árt óvatosnak lenni.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.