Hamilton szerint még nem láthattuk a 2019-es F1-es erősorrendet

Lewis Hamilton nem vonna le messzemenő következtetéseket az Ausztrál Nagydíjon látottakból. Sőt, szerinte még Bahreinben sem kaphatunk átfogó képet.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Mark Sutton / Motorsport Images

Lewis Hamilton elég sűrű két hetet zárt az Ausztrál Nagydíj óta, hiszen tőle megszokott módon ismét bejárta a világot. 

"Már nem ejtőernyőztem, visszarepültem Amszterdamba, és néhány napot a Tommy Hilfigerrel dolgoztam együtt. Aztán Nagy-Britanniába mentem, és egy kis időt a csapattal is eltöltöttem. Majd az irodában a 2020-as ruhakollekciómon dolgoztam, mely sok időt vesz igénybe. Máskülönben csak edzettem, és a hétvégére készültem."

További híreink:

A brit arról is kifejtette a véleményét, hogy szerinte a Ferrari és a Red Bull Bahreinben sokkal versenyképesebbek lehetnek, mint Ausztráliában voltak. 

"Azt gyanítom, a Ferrarinál keményen dolgoznak rajta, hogy megértsék, mi ment félre Melbourne-ben. Abszolút arra számítok, hogy bizonyos versenyeken erősebbek lehetnek. Bahreinben a legtöbb évben erősek."

"Minden pályának egy kicsit más a karakterisztikája, itt például nagy a forróság, ami más kihívást jelent. Nem gondolnám, hogy a következő versenyekben lenne bármiféle hasonlóság. A maguk módján mind mások, és jó néhány nagydíjba telik, mire megértjük, ki hol áll pontosan az erősorrendben - ezt nem lehet egy vagy két hétvége alapján megmondani. Legalább néhány nagydíjnak el kell telnie."

"Tavaly itt a Ferrari és a Red Bull is nagyon erős volt, és a bikák mintha előre is léptek volna idén, vagyis már alig várom a versenyt. Szorosabb lehet, mint két hete volt. Bár sokan azt gondolják, hogy a teszteken altattunk, de az első versenyen őszintén azt hittük, hogy szorosabb lesz. Nem gondoltuk volna, hogy elől leszünk. Legalábbis az információkból, melyeket közöltek velem, azt hittem, hogy le vagyunk maradva."

"Bahreinben ellenben minden megváltozhat. A Red Bull idei erőforrása kétségtelenül sokkal jobb, és a motorteljesítményük is nagyon-nagyon hasonlít a miénkre. Szerintem 10 lóerő körüli lehet a különbség a top autók között. A GPS adatok alapján nagyon is ott vannak, ahol mi is. Ez egy nagyszerű kezdet a számukra, és nagyon remélem, hogy a megbízhatóságuk is rendben lesz, mert akkor harcolhatunk."

A Mercedes azonban eddig nagyon jól áll, bár a barcelonai tesztek nem éppen ezt sugallták. 

"Még mindig tanulunk az autónkról. A teszteken is elmondtuk, hogy nem a legjobb alappal vágtunk neki a szezonnak, de találtunk egy tartományt, melyben sokkal jobban üzemel. Nagyon-nagyon szerencsések vagyunk, hogy ez sikerült. Ha a teszteken erre nem jöttünk volna rá, akkor valószínűleg az első versenyen sem ilyen eredményekkel zárunk. Mindenki nagyon keményen dolgozott."

"Az autónk most jobb, de még mindig nem tökéletes, még mindig vannak területek, melyeken dolgoznunk kell. Azonban ez egy nagyszerű alap a továbblépéshez. A tesztekhez képest sokkal jobban értjük az autót, és egy nagyon pozitív irányba indultunk el."

"A gumik sem változtak masszívan az utóbbi évekhez képest, bár a hólyagosodástól nem szenvedünk, de a túlmelegedés még mindig alapvető probléma, mellyel sok-sok éve küzdünk. Alapvetően akkor is egy tisztességes gumit kaptunk a Pirellitől, amivel boldog vagyok."

Valtteri Bottas is összeszedte magát a tél folyamán, bár Hamilton nem látja a változást a csapattársán. 

"Együtt dolgozom Valtterivel, és ugyanaz a srác, aki tavaly is volt. A szakállát leszámítva semmi különbséget sem látok rajta. Idővel persze kiderül, bár sosem gondoltam, hogy egy gyenge személy lenne. Mindig is erős karakternek gondoltam."

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1

Fotó készítője: Simon Galloway / Sutton Images

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk BRÉKING: 2 hónappal korábban érkezik az F1 2019
Következő cikk Megkezdte a munkát a McLaren nagy fogása

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország