Hamilton: Vettel mindig tisztelettel beszélt rólam, úgy éreztem, nekem is így kell tennem

Lewis Hamilton elmondta, miért állt ki a közösségi médiában bajnoki riválisa, Sebastian Vettel mellett. A Mercedes versenyzője egy trükkös hétvégére számít Texasban, köszönhetően az időjárásnak.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 W09, waves to fans

Fotót készítette: Glenn Dunbar / Motorsport Images

Hamilton hétvégén világbajnok lehet, amennyiben például nyer, Vettel pedig a harmadik helyen ér be, de a címvédő elmondta, úgy dolgoznak ezen a hétvégén, mint bármely másikon, és nem helyeznek magukra nagyobb nyomást annál, mint ami már eleve rájuk nehezedik.

„Egyszerűen egy újabb hétvégének érződik számunkra”- mondta Hamilton. „Egyszerű a cél, nyerni akarunk. Nem gondolunk rá másként. Megérkeztünk, ugyanazt akarjuk tenni, amit eddig is csináltunk. Az időjárás változékony volt eddig, és az a célunk, hogy ugyanúgy teljesítsünk, mint az előző versenyeken.”

„Senki sem mondja azt a csapatban, mennyire menő lenne, ha ezen a hétvégén sikerülne, vagy esetleg a következőn”- folytatta. „Nem koncentrálunk erre – arra koncentrálunk, hogy teljesítsünk, hiszen még 100 pontot lehet szerezni. Sosem lehetsz önelégült az életben, pláne nem egy olyan intenzív bajnokságban, mint amilyen ez is. Arra számítunk, hogy a Ferrari keményen visszavág ezen a hétvégén, szóval nem pihenhetünk, emelni kell a tétet – ismét. Határozottan nem gondolok arra, milyen érzés lenne, ha elvégeznénk a munkát ezen a hétvégén. Ez nagyobb nyomást jelentene, amire nincs szükség. Arra koncentrálok, hogy a lehető legjobban vezessek. Esni fog; holnap egész nap, és lehet szombaton is. Trükkös hétvége lesz, semmi sem adott.”

Tavaly hasonlóan alakult a világbajnokság: a szezon második felében zárkóztak fel/erősödtek meg, de szerinte csak véletlen, hogy hasonlóság mutatkozik a szezonok között.

„Valószínűleg csak véletlen, hogy pontosan ugyanúgy fest”- mondta Hamilton. „Egész évben fejlesztjük az autót, egyre többet tudunk róla és arról, hogyan hozzuk ki belőle a legtöbbet. Ha eleve tudnánk azt, amit a szezon második felében, akkor sokkal jobban tennénk a dolgunkat az elején. Ez mindig is így volt ebben a sportban”- jegyezte meg. „Ez ugyanígy van, mióta 2007-ben elkezdtem, és talán mindenki más esetében is így van.”

„Nem igazán gondolkodtam ezen – több dolog kombinációja”- mondta a kialakult helyzetről és a nagy előny okairól. „Személy szerint te magad is fejlődsz az év folyamán, legyen szó a csapaton belüli munkáról, vagy arról, amit a kocsiban csinálsz. Csapaként is jobb munkát végzünk minden területen. Nincs konkrét és biztos magyarázatom erre – pont annyit tudok erről, mint önök is.”

Még több F1 hír:

Szuzuka után védelmébe vette Vettelt, a közösségi médiában fejtette ki, hogy több tisztelet járna bajnoki riválisának. Elmondta, miért cselekedett így.

„Szerintem, ha ugyanolyan helyzetben lennék, akkor velem is ugyanezt tennék”- utalt a kritikus hangvételű cikkekre. „Versenyzőként mindnyájan a GPDA tagjai vagyunk, össze kell tartanunk, és nagyon nagy tisztelet van egymás irányába – a legnagyobb, amit valaha éreztem, mióta az F1-ben vagyok. Négyszeres világbajnok, és ez a legintenzívebb párharc, amiben valaha részünk volt, és minden botlást felnagyobbítanak természetesen – lehet, ez minden más sportban így van. Sokszor én voltam kereszttűzben, Seb pedig mindig tiszteletteljes volt velem, támogatott, és úgy éreztem, ugyanezt kell tennem”- magyarázta.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Alonso örül Hamilton sikerének: a modern generációból ő érdemli meg a legjobban
Következő cikk Ricciardo: jobb lenne azt látni, hogy minden futamon fejődik a Renault

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország