BRÉKING

Hamilton szerint idén is könnyedén megnyerik a bajnokságot a Mercedesszel

Lewis Hamilton nem igazán lát okot arra, hogy az idei bajnokságot is ne egy könnyed ujjmozdulattal nyerjék meg a Forma-1-ben.

A Mercedes 2014 óta dominál a Forma-1-ben. A németek azt gondolták, hogy nem lehet még egy olyan évük, mint a 2014-es, de erre nem sokkal később rácáfoltak, amikor is 2015-ben még könnyebben nyerték meg a bajnokságot.

Hamilton 2014-ben és 2015-ben is nyerni tudott, miközben 38 nagydíjból 21 futamon győztesként ünnepelhetett, ami hatalmas eredmény.

Miután 2016-ra a szabályok nem sokat változtak, valószínűleg még legalább egy évig ezt fogjuk látni. Ezt jósolja Lewis is.

„Legalább egy évig még meglesz az erőnk.” – fogalmazott Hamilton az Autosport kérdésére.

„Természetesen van egy kis ismeretlen is az autó miatt, de az alapunk rettentően erős a csapatban, és nem történhet másképp. Nagyon biztos vagyok benne, hogy nem lesz visszaesés.”

Hamilton továbbra is érzi magában az erőt, a motivációt és a lelkesedést, hogy ismét bajnok legyen.

„Minden alkalommal nem lehetsz a legmagasabb szinten, hiszen vannak mélyebb pontok is. Az év során sokáig a csúcson voltam, és aztán volt három elfogadható versenyem a végén. De továbbra is jól vezettem, valamint nem hibáztam.”

(function(d, s, id) { var js, fjs = d.getElementsByTagName(s)[0]; if (d.getElementById(id)) return; js = d.createElement(s); js.id = id; js.src = "//connect.facebook.net/hu_HU/sdk.js#xfbml=1&version=v2.3"; fjs.parentNode.insertBefore(js, fjs);}(document, 'script', 'facebook-jssdk'));

Mi is csak fogtuk a fejünket... Schumacher egyik legérdekesebb balesete a Forma-1-ből! fotó: dppi Scuderia Ferrari - Hungarian Club

Közzétette: www.f1-live.hu – 2016. január 9.

„100%-os formáról azonban nem beszélhetünk, így van hová javulni a következő szezont illetően. Szeretném azt hinni, hogy minden évben fejlődöm, és nemcsak mint emberi lény, hanem mint sportoló is.”

„Bízom benne, hogy azon a szinten leszek ezen a télen, mint tavaly, amikor sokat tanultam. Ezek a fizikai és a lelki küzdelmekről szólnak. Remélhetőleg képes leszek ezeket orvosolni és erősebb leszek 2016-ban.”

„Még mindig viszonylag fiatal vagyok, így ebben a pillanatban csak egy hegyet látok magam előtt, amit hajlandó vagyok megmászni. Nem érzek magamban visszatartó erőt.”

Amennyiben a későbbiekben sem szeretnél lemaradni a Forma-1 és a motorsport híreiről, kérjük lájkold a GP-live.hu Facebook-oldalát.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk A Mercedes dominanciája mégsem olyan unalmas a Forma-1-ben?
Következő cikk Szavazás: Palik László térjen vissza!

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország