Hamilton szerint hatottak a Mercedes fejlesztései
Lewis Hamilton szerint a Mercedes Austinba vitt, új padlólemeze már jó ideje az első Forma-1-es fejlesztése a csapatnak, amit előrelépésnek érez.
A hétszeres világbajnok biztató harmadik helyet szerzett az USA Nagydíj időmérőjén, a legtöbbet kihozva a csapat legújabb csomagjából és Charles Leclerc valamint Lando Norris mögé kvalifikálva magát és bár a Mercedes a futam előtt nem tartotta túl nagy dolognak az új padlólemezt, mondván, inkább útmutatás a dolga, Hamilton más véleményen van.
Szerinte ugyanis nem csak a jövő előrejelzésének jó az, szerinte most is olyan fejlődést mutatott vele az autó, ami korábbi csomagoktól elmaradt: „Nem tudom, hogy jelez-e valamit jövőre, mert még kísérletezünk, egyre többet tudunk meg arról, merre tartunk és hogy merre vezessük az autón a légáramlatokat.”
„Nincs nagy különbség a padlólemezen, mindig nagy a felhajtás az ilyen fejlesztések körül, de az autó többi része ugyanaz maradt és rengeteg terület van, ahol fejlődhetünk. De ezzel fejlődünk. Ez az egyik olyan fejlesztés az elmúlt két évben, aminek éreztem a hatását. Ez jó jel, de kétszer, háromszor ekkora lépések kellenek, hogy igazán versenyképesek legyünk, hiszem, hogy a srácok meg tudják csinálni.”
Hamilton elmondta, a változtatásokkal „kiegyenlítődött” az autó teljesítménye minden területen és nem az irányíthatóságát javította. Hozzátette, hogy a fejlődés mutatja, micsoda erőfeszítés zajlik a csapat brackley-i gyárában, hogy gyorsítsanak a W14-en:
„Nagyon hálás vagyok, amiért sikerült javítania az autón a csapatnak. Mindenki nagyon keményen dolgozott, hogy legyenek még új alkatrészek és az, hogy ilyen közel vagyunk a McLarenhez és a Ferrarihoz, de még a Red Bullokhoz is, szerintem jól mutatja, milyen keményen dolgozott mindenki.”
Azonban bár ezekkel együtt jó helyzetbe került a győzelemért való küzdelemben vasárnapra, egyelőre nem biztos benne, mennyire lesz erős: „Túl korai még megmondani, senki sem futott hosszú etapokat, szóval gőzöm sincs.”
„Talán így, hogy a Red Bull nincs az első háromban, talán ez segít szorosabbá tenni a versenyt, mert általában elég komoly előnyük van és eltűnnek a szemünk elől. Szóval remélhetőleg mi hárman nagyot fogunk csatázni.”
Russell mindeközben kikapott csapattársától és nem volt ilyen optimista.
Legyél a Motorsport-közösség része
Csatlakozz a beszélgetéshezOszd meg vagy mentsd el ezt a cikket
Legjobb hozzászólások
Iratkozzon fel és lépjen be a Motorsport.com oldalra a hirdetésblokkolóval.
A Forma-1-től a MotoGP-ig egyenesen a paddockból jelentkezünk, mert mi is szeretjük a sportot, akárcsak te. Annak érdekében, hogy továbbra is szakértő újságírásunkkal szolgálhassunk, weboldalunk reklámokat használ. Ennek ellenére szeretnénk megadni Önnek a lehetőséget, hogy élvezhesse a reklámmentes weboldalt, és továbbra is használhassa a reklámblokkolóját.