Forma-1
29 aug.
-
01 szept.
Ez az esemény véget ért
05 szept.
-
08 szept.
Ez az esemény véget ért
19 szept.
-
22 szept.
Ez az esemény véget ért
26 szept.
-
29 szept.
Ez az esemény véget ért
10 okt.
-
13 okt.
Ez az esemény véget ért
V
Abu Dhabi Nagydíj
28 nov.
-
01 dec.
Hátralévő idő:
42 nap
Teljes eredmény:

Hamilton szerint ez egy igen nehéz év a Mercedes számára

megosztás
hozzászólás
Hamilton szerint ez egy igen nehéz év a Mercedes számára
Szerző:
, Szerkesztő
2019. okt. 10. 10:16

A Mercedes zsinórban hatodik konstruktőri világbajnoki elsőségét biztosíthatja be, és Lewis Hamilton szerint ez egyet jelent azzal, hogy a német csapat feljut a csúcsra, ahol még egy csapat sem járt.

A Mercedes lehet a Forma-1 történetének első csapata, amely zsinórban hat éven át mindkét világbajnoki címet besöpri, ehhez a konstruktőri és egyéni versengésben sem kell sok a hátralévő öt futamon. A Mercedes egyeduralmát idén sem tudták megtörni a riválisok, sőt, a szezon elején úgy tűnt, hogy a bajnoki címek sorsa még akár előbb is eldőlhet. Végül a Red Bull és a Ferrari is fejlődni tudott, ám ez csak néhány futam izgalmasabbá tételére volt elég.

Szuzukában éppen ezért Lewis Hamiltont arról kérdezték, hogy mit jelentene az újabb bajnoki cím a csapat számára. "A csúcsot. Elképesztő utazásunk van, rengeteg munka azoktól, akik rendelkezésünkre bocsátották a lehetőséget. Nem hiszem, hogy az emberek fel tudják mérni, hogy mennyi munka folyik a háttérben. Az emberek csak a hétvégéket nézik, és a rengeteg munka végeredményét látják, pedig egy hétvégét sok száz óra munka előzi meg. Ez mutatja meg a dolgok mélységét, a Mercedes és a Daimler elkötelezettségét, elég különleges és nagyon büszke vagyok rá, hogy a része lehetek" - jelentette ki Hamilton.

Még több F1 hír:

A britet arról kérdezték, hogy mennyire volt kemény az idei év, és Hamilton erre is úgy válaszolt, hogy a szurkolók nem is tudhatják, hogy mennyire nehéz dolga volt a Mercedesnek. "Ez egy nagyon nagy kihívást jelentő év, és az emberek talán nem is értékelik, hogy mennyire kemény. Úgy érzem, hogy minden év egyre csak nehezebb. Még ha ez egy jó év is a számunkra. Nagy kihívás folyamatosan többet kihozni az autóból, a fejlesztésekből. Tavaly Brazíliában jó volt látni, hogy mennyire lelkes a csapat, és bár nagyon sok sikerünk volt már, a szeretet és az izgatottság még mindig ott van a csapatban. Engem azért hoztak ide, hogy a nagy dolgokban segítsek, és eredményhez juttassam az istállót. Nagyon büszkévé tesz, hogy a részese lehetek annak, amin átmentünk, és győzni pedig egy életre szóló élmény. És ez a cím még történelmet is ír" - tette hozzá Hamilton.

Öt futammal a világbajnokság vége előtt a Mercedes 571 ponttal áll a konstruktőri tabella élén, a Ferrari 409 egységgel követi, míg az egyéni versengésben Lewis Hamiltonnak hasonlóan jelentős előnye van, a brit 322 pontot gyűjtött eddig, míg csapattársa 249 egységnél jár a Japán Nagydíj hétvégéjét megelőzően.


Következő cikk
Bottas elismeri, Hamilton idén jobb nála, és tart a Ferraritól, jövőre is

Előző cikk

Bottas elismeri, Hamilton idén jobb nála, és tart a Ferraritól, jövőre is

Következő cikk

Az eddigi legnagyobb lépést teheti meg a Red Bull az új üzemanyaggal

Az eddigi legnagyobb lépést teheti meg a Red Bull az új üzemanyaggal
Hozzászólások betöltése

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Japán Nagydíj
Versenyzők Lewis Hamilton Vásárlás
Csapatok Mercedes Vásárlás
Szerző Horváth Gábor