Hamilton szerint eseménydús volt a futam, csak a szurkolók nem látták a lényeget

Lewis Hamilton már a Francia Nagydíj után kijelentette, hogy szerint nem volt unalmas a futam, amelyen rajt-cél győzelmet aratott, és azt semmi sem veszélyeztette, ám a sima győzelem tartogatott izgalmakat a brit számára.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, 1st position, inspects his car in Parc Ferme

Glenn Dunbar / Motorsport Images

A Mercedes brit világbajnoka pályafutása 79. sikerét aratta vasárnap, idén a nyolc futamból hatodszor győzött. A leintést követően Lewis Hamilton tisztában volt vele, hogy a szurkolóknak nem volt sok minden élvezhető a versenyen, ám ő így is kijelentette, hogy szerinte egy izgalmas futam volt. Na nem elsősorban a riválisok közötti csatározásra gondolt, de később elmagyarázta, miért is volt izgalmas a számára a Francia Nagydíj.

"Még mindig tartom, hogy elég eseménydús volt. A rajtom jó volt, de az első néhány körben a gumikkal volt baj, nem tudom, hogy a többiek hogy voltak ezzel, de egy kicsit mindenhol csúszkáltam eleinte. De aztán amikor meglett a ritmus, kicsit egyszerűbb volt a helyzet" - mesélte a futamról a győztes. "A közepes gumik ugyanakkor sokkal tovább bírták, mint hittem, egyértelműen korán hívtak ki, mert még legalább öt, de talán tíz körig is bírták volna a gumik."

Még több F1 hír:

"Eleinte az újak is jól működtek, de aztán elkezdtek szemcsésedni, de nem zavart különösebben, végeztem a dolgom, és tanultam a pályát, hogy hol nyomhatod keményen, és hol nem. Végig volt egy-két tized előnyöm Valtteri Bottas és Charles Leclerc előtt, csak a arra figyeltem, hogy ezt tartsam. A végén nem is figyeltem a leggyorsabb körre" - mesélte Hamilton, aki az utolsó körében megjavította a leggyorsabb kört, de még csak utána érkezett célba Vettel, aki egy plusz kerékcserét is bevállalt a pluszpontért, és végül az a Ferrari német pilótájáé lett.

"Ugyan tudtuk, hogy Sebnek egy extra kerékcseréje volt, de nem érdekelt, akkor is menni akartam a leggyorsabb körért. A csapatot nem érdekelte, én pedig kicsit későn döntöttem, talán ez döntött" - mondta Hamilton, akinek menet közben is adódott gondja. "Azt hiszem, hogy valami eltört az ülésemben, talán valami tartó elem, és én viszonylag sokat mozogtam emiatt."

A Mercedes Franciaországra nem készült külön fejlesztésekkel, ennek ellenére Hamilton elégedett a világbajnok autóval. "Nem hoztunk újításokat, csak folytattuk az autó tökéletesítését. Ezért nagy köszönet jár a fiúknak, kemény munkát végeznek, ez nem maradhat elismerés nélkül. Tudom, hogy kezdünk hozzászokni a sikerhez, de remélem, hogy továbbra is nyomni fogjuk" - mondta Hamilton.

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Csak Verstappen tudná legyőzni Hamiltont?
Következő cikk Räikkönen tudta, hogy Ricciardót megbüntetik

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország