Hamilton szerint elképesztő lett a Mercedes Suzukában

megosztás
hozzászólás
Hamilton szerint elképesztő lett a Mercedes Suzukában
Hujber Dávid
Szerző: Hujber Dávid
2017. okt. 7. 7:24

Lewis Hamilton nem találja a szavakat a Mercedes időmérős teljesítménye láttán, ami több mint aggasztó lehet a Ferrari számára.

Malajziában küszködött a Mercedes, de Hamilton így is nagyon sok pontot szerzett, főleg úgy, hogy a riválisa csak a mezőny végéről indulhatott, míg Räikkönen el sem tudott rajtolni a második helyről, szintén motorgondok miatt.

Ma Suzukában a Mercedes csattanós választ adott, és úgy tűnik, ezt a győzelmet normál körülmények között lehetetlen lesz elvenni Hamiltontól, aki ma az időmérőt könnyedén nyerte meg. Pályafutása 71. ilyen sikere volt ez, és az első Suzukában.

„Nagyon-nagyon boldog vagyok, mert ezelőtt soha nem sikerült itt az élen zárnom az időmérőt. Most megvan, ami kicsit furcsa érzés is, mivel régóta üldözöm már Suzukát ezen a területen. Nagyon kíváncsi vagyok, hogy milyen lesz holnap.”

„Az autó több mint fantasztikus. Hihetetlen az a tempó, amire itt képes, de már korábban is éreztem rajta, hogy nagyon gyorsak lehetünk. A csapat óriási dicséretet érdemel, mert nagyszerű munkát végeztek és a mai nap egyszerűen tökéletes. Valtteri is kiváló volt.”

„Meglátjuk, hogy mit hoz a holnap, mert semmit nem bízhatunk a véletlenre, de azt hiszem, nagyon jó helyzetben vagyunk. Egészen kiváló az autónk, és ez a hosszabb etapokon is így lehet. Várom a vasárnapot.”

 
Következő Forma-1 cikk
Vettel nem nagyon tud mit mondani a Mercedes tempójára

Előző cikk

Vettel nem nagyon tud mit mondani a Mercedes tempójára

Következő cikk

Hamilton egészen simán nyerte meg a japán időmérőt Bottas és Vettel előtt

Hamilton egészen simán nyerte meg a japán időmérőt Bottas és Vettel előtt

Cikk részletei:

Sorozat Forma-1
Esemény Japán Nagydíj
Alesemény Szombat
Helyszín Suzuka
Versenyzők Lewis Hamilton Vásárlás
Csapatok Mercedes
Szerző Hujber Dávid
Cikk típusa Motorsport.com hírek