Hamilton szerény, és azt mondja, csak sokkal érettebb lett a Forma-1-ben

12 éves pályafutása során a britek ötszörös világbajnoka úgy érzi, sikerült teljesen megértenie, hogy a száguldó cirkusz nem csak a versenyzésről szól, és ma már sokkal magabiztosabban kezeli a felhajtást.

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 on the grid

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1 on the grid

Zak Mauger / Motorsport Images

12 éve, 2007-ben éppen Kanadában szerezte meg első forma-1-es győzelmét Lewis Hamilton, a Mercedes brit pilótája, pont ugyanott, ahol cirka másfél hete vasárnap szintén a dobogó legfelső fokára állhatott fel. Hamilton ez idő alatt 5 világbajnoki címet és 78 futamgyőzelmet szedett össze, és saját bevallása szerint rengeteg tapasztalatot is:

„Akkoriban 22 éves voltam, és tulajdonképpen még mindig csak egy gyerek. Az egyetlen dolog, amire fel voltam készülve a versenyzés volt. Az egész körül zajló cirkusz teljesen váratlanul ért. Ennek köszönhetően minden, amit megtanultam a sportágban, az a saját hibáimból volt, márpedig ezekből kijutott nekem bőven az évek során. Nem vagyok tökéletes, de ez az a sport, ami végül segített felnőni, és ami értelmet adott az életemnek, és emiatt örökké hálás leszek.”

Még több F1 hír:

A versenyző, aki az idei sorozatot is magabiztosan vezeti csapattársa, a finn Valtteri Bottas előtt, úgy érzi, hogy bár mára sok mindenben fejlődött 12 évvel ezelőtti énjéhez képest, a legalapvetőbb dolgokban ma is ugyanazt képviseli, mint akkor:

„34 évesen, felnőtt emberként, továbbra is imádok vezetni. Ugyanúgy szívből és lélekből nyomom neki, mint ahogy 22 évesen csináltam, egyszerűen csak sokkal érettebben és bölcsebben, mint akkor, ami abban segített, hogy a régi stílusomat meg tudtam tartani, miközben talán jóval rafkósabb vagyok, mint botfülűként.”

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, in the drivers parade

Lewis Hamilton, Mercedes AMG F1, in the drivers parade

Fotó készítője: Simon Galloway / Sutton Images

Hamilton szerint a legfontosabb, amit megtanult, miközben a világot bejárva többféle kultúrával ismerkedett meg, hogy nem szabad azon aggódnia, hogy mások mit gondolnak róla:

„Addig, amíg elégedett vagy magaddal, és tudod, hogy remek emberekkel vagy körülvéve, csak ki kell élvezned, amit csinálsz, és a lehető legtöbbet beleadnod. Egyikünk se él örökké, úgyhogy biztosra akarok menni, hogy elalvás előtt az ágyamban fekve is azt tudjam magamnak mondani, hogy nem hagytam magamban semmit az előző futamon, és hogy a következőn még ennél is többet fogok teljesíteni.”

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Eltűnik egy szponzor a Ferrarikról
Következő cikk Vettel egyszerűen nekiment és kilökte Bottast a rajtnál: videó

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország