Hamilton szerint a Red Bull hajlékony szárnnyal megy – Horner cáfol

A Red Bull kihangsúlyozta, hogy az FIA teljesen elégedett a Forma–1-es autójának kialakításával, hiába utalt arra Lewis Hamilton, hogy a bikások talán egy „hajlékony szárnnyal” mennek, hogy növeljék az egyenesbeli tempójukat.

Max Verstappen, Red Bull Racing RB16B, 2nd position, arrives in Parc Ferme

Fotót készítette: Steven Tee / Motorsport Images

A Milton Keynes-i alakulat idén elképesztően szoros csatát vív a Mercedesszel a bajnokságban, és mindkét istálló a határokig megy el, hogy ők jöjjenek ki győztesen a végén. Vagy talán néha a határok mögé is benéznek?

Hamilton ugyanis arra tett utalást a Spanyol Nagydíjon, hogy a Red Bull talán azért tud időt nyerni velük szemben az egyenesekben, mert a hátsó szárnyuk egészen sokat hajlik az erőhatások következtében.

A Skynak még szombat este a következőket mondta: „A Red Bullok igazán gyorsak az egyenesekben. Ott van ez a hajlékony szárny az autójuk hátulján, amelyet ma raktak fel, és legalább három tizedet nyertek vele.”

„Szóval az egyenesben jobbak lesznek nálunk, emiatt pedig nehéz lesz őket magunk mögött tartanunk. Azt azért persze nem jelenti, hogy lehetetlen feladat” – hangzottak a címvédő sejtelmes szavai.

Még több F1 hír:

A bikások pénteken még egy nagyobb leszorítóerős szárnnyal mentek, amelyet talán már Monacóra teszteltek. Szombattól viszont átváltottak az alacsonyabb légellenállást biztosító megoldásra, amelyet már a szezon első futamain is használtak.

Az F1-es istállók már sok ideje próbálják kitolni a határokat az aerodinamikai elemek rugalmassága terén, tudván, hogy ha sikerülne a hátsó szárnyat valahogy hajlékonyabbá tenni, akkor azzal sokat nyerhetnének az egyenesekben.

Az FIA persze több tesztet is elvégez, és a csapatoknak szigorú szabályokat kell betartaniuk, hogy a szárnyelemek biztosan ne hajoljanak el a megengedettnél nagyobb mértékben. Christian Horner eközben felfedte, hogy a Mercedes csapatfőnöke, Toto Wolff privátban beszélt vele erről a szárnymegoldásról, azonban hangsúlyozta, hogy a szövetség mindent rendben talált.

„Láttam Lewis szavait. Az autókat természetesen alaposan megvizsgálják, és vannak terheléses tesztek és még sok más is, amelyeken át kell mennie az elemeknek. Az FIA teljesen rendben találta az autót, amely minden szigorú ellenőrzésen átment.”

„Kicsit meglepődtem, amikor láttam, hogy ezt mondta. Ez olyasmi, amit már Toto is említett nekem korábban. Nem hinném, hogy Lewis véleménye lett volna, vélhetően máshonnan érkezett” – találgatott Horner, hogy Hamilton mégis honnan vehette ezeket a híreket.

 

Wolff viszont nem akart komolyabb részletekbe bocsátkozni, amikor megkérdezték arról, hogy tényleg aggódnak-e amiatt, hogy a Red Bull talán a szabályok határait feszegeti a hátsó szárnyával. „Igen, jó móka ez. Valóban beszéltünk erről, de… mindenkinek… nem, inkább nem kommentálom. Elnézést” – zárta rövidre a dolgot az osztrák.

Hogy valóban fennáll-e a lehetősége annak, hogy a Red Bull egy szabályokat ügyesen kijátszó hátsó szárnnyal megy, azt egyelőre még nem lehet tudni, mint ahogyan azt sem, hogy Hamilton és Wolff honnan szedte ezeket az információkat.

A csapatok közötti ipari kémkedés persze folyamatos, szóval nincs kizárva, hogy a csillagosok felfigyeltek valami turpisságra a riválisnál. Egyébként pedig nem ez az első eset az utóbbi években, hogy a hajlékony hátsó szárnyakról esik szó.

Tavaly például a Mercedesnél figyeltek fel egy újfajta megoldásra, amelyet aztán a Red Bull és a Ferrari is átvett. Akkor látszólag a kanyarok belső íve felé dőltek a szárnyelemek, ezzel javítva az aerodinamikát. Az FIA ennek kapcsán pedig szigorúbb terheléses teszteket akart kidolgozni, mert a korábbi ellenőrzési folyamat már 1999 óta nem igazán változott.

Ha valóban kiderülne, hogy Hamilton és a Mercedes igazat mond, akkor a szövetségnek jobban az istállók körmére kell majd néznie ez ügyben, és azon is elgondolkozhatnak, hogy milyen újabb módszerekkel fogják megakadályozni, hogy a leleményes csapatok ne kerüljék meg az előírásokat.

Hamilton idén hamar elintézné a szerződéses tárgyalásait

Legyél a Motorsport-közösség része

Csatlakozz a beszélgetéshez
Előző cikk Button Ricciardóval viccelődött: „Jó, hogy ma végre felébredtél”
Következő cikk Az Aston és Vettel most annak issza meg a levét, hogy már nem egy Mercedes-klónnal mennek?

Legjobb hozzászólások

Még nincsenek hozzászólások. Miért nem írja meg az elsőt?

Regisztrálj ingyen

  • Szerezz gyors hozzáférést a kedvenc cikkeidhez

  • Értesítések kezelése a legfrissebb hírekről és a kedvenc versenyzőkről

  • Hallasd a hangod a cikk kommentálásával.

Motorsport prime

Fedezd fel a prémium tartalmat
Feliratkozás

Kiadás

Magyarország